Tizenkettedik alkalommal rendezték meg június 6-án Boldván az „Ébredj, Észak-Magyarország!” elnevezésű szabadtéri evangelizációt és keresztyén találkozót.
A megélt imádságok volt a témája a lelkésznők és lelkésznék találkozójának május utolsó vasárnapján, Miskolcon. A Tisztáninneni Református Egyházkerület Nőszövetsége által szervezett kerekasztal-beszélgetés négy résztvevője az egyházkerület négy különböző részéből érkezett: Anda Judit a Noszvaji Református Egyházközségtől, Lőrincz Krisztina a Pácini Református Egyházközségtől, Molnár-Kovács Edit a Hangácsi Református Egyházközségtől, Victor Jánosné Momo pedig a Miskolc-Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvodától.
Áprilisban újra meglátogatott minket a Rotterdam melletti Poortugaal református testvérgyülekezetünk küldöttsége. dén tizennégy hittestvért láthattunk vendégül.
Victorné Kardos Erika református lelkipásztor harminc éve szolgál Nemesbikken, mellette pedig tíz éve Hejőbábán, a két kicsi dél-borsodi településen. Szolgálata kerek évfordulóinak örömére május 3-án adtak hálát ünnepélyes istentisztelet keretében. Elhívásáról, szolgálatáról, gyülekezeteiről kérdeztük.
Több mint harmincan vettek részt az április 24-től 26-ig megrendezett tiszáninneni presbiteri konferencián Miskolcon, amely úrvacsorás istentisztelettel ért véget a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség templomában.
Húsvét nagyheti katonai zenés áhítatot tartottak Miskolc reformátusai április 1-én az avasi református templomban a Miskolci Tábori Fúvószenekar és Sajtos Szilárd alezredes, a Magyar Honvédség kiemelt vezető református tábori lelkész szolgálatával a Miskolc-Avasi Református Templomban.
A Miskolc-felsővárosi református gyülekezet lelkipásztora virágvasárnapi áhítattal búcsúzott el gyülekezetétől és a lelkipásztoroktól. A lelkipásztor az alkalom előtt nyilatkozott életének főbb mérföldköveiről, elsőként érzéseiről.
Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Miskolc-belvárosi Református Egyházközség a gyermekeknek kiírt húsvéti kreatív alkotópályázatát, amelynek eredményét a virágvasárnapi istentiszteleten hirdették ki.
Virágvasárnapi hálaadó istentiszteleten adtak hálát az Úrnak a harsányi református templom tetőszerkezetének megújulásáért március 29-én. A templom felújításáról Adamcsik Dávidné Mártha Anitával, a Harsányi Református Egyházközség lelkipásztorával beszélgettünk.
Az 1895-ben elkészült hangszert 1896 virágvasárnapján avatták fel. Az orgonáról Herczeg Zoltán orgonaművésszel, a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium tanárával beszélgettünk.