Gyülekezeti Hírek

  • Randevú egy életen át

    Elkezdődött a Házasság hete. Hazánkban tizenkettedik alkalommal rendezik meg a programsorozatot a keresztyén egyházak és civil szervezetek széleskörű összefogásával, melynek központi megnyitóját a heves megyei Noszvajon tartották, február 10-én. Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság és a család fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.
  • Villámlás és mennydörgés

    Megjelent az írói álnéven alkotó Viola Judit református lelkipásztor történelmi regénysorozatának harmadik része. A kötet alcíme: Villámlás és mennydörgés. Az öt részesre tervezett Sasok a viharban vérzivataros, trónviszályos esztendőkbe, a 13. századi Magyarországra repíti az olvasót.
  • A valódi igazság – a Krisztus-hívők egységéért imádkoztak Miskolcon

    A hagyományoktól eltérően idén a Miskolc-Belvárosi Evangélikus Templomban rendezték meg az Ökumenikus Imahét miskolci záró alkalmát. A szombat délutáni istentiszteleten a történelmi egyházak vezetői, elöljárói hirdettek igét és az egységért imádkoztak. Az imahét témája az igazság volt.
  • "Rendkívüli" legáció a Borsod-Gömöri Református Egyházmegyében

    A Borsod-Gömöri Református Egyházmegye Elnöksége, Szőnyi Tamás esperes és Csernaburczky Ferenc egyházmegyei gondnok és az egyházmegye közössége szomorúan értesült a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának kollégiumában történt tűzesetről.
  • Kollégiumtűz: a hallgatók nem sérültek meg

    A Károli Gáspár Református Egyetem fölfüggesztette a vizsgaidőszakot a Hittudományi Karon, hazaküldte a hallgatókat és gyorssegélyt adnak a tűzesetben érintett hallgatóknak – bármely egyetemen tanulnak –, hogy szükség esetén meleg ruhát és vonat-, illetve buszjegyet tudjanak venni. Az egyetem kétmillió forintot különített el erre a célra, de annyi támogatást nyújtanak, amennyire szükség van, bármennyibe is kerül. A Ráday Kollégiumban több egyetem református hallgatója is lakik, nem csak károlisok.
  • „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj”

    Megkezdődött az Ökumenikus Imahét, amelynek miskolci nyitó istentiszteletét vasárnap délután tartották a Deszkatemplomban. A január 20. és 27. közötti programsorozat anyagát idén az indonézek állították össze.
  • Az Ökumenikus Imahét rendje Miskolcon

    Az Ökumenikus Imahét alkalmai az alábbi rendben lesznek megtartva Miskolc-belvárosban. Minden este kezdés: 17 órakor, mindenütt a templomban.
  • Gyászjelentés

    Fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Örsi Anikó életének 66. évében 2019. január 15-én hazatért Teremtőjéhez. Búcsúztatására a bodroghalászi református templomban kerül sor 2019. január 19-én, szombaton, 14 órakor. 
  • Gyászjelentés

    Mély fájdalommal, de Isten akaratát békességgel elfogadva adjuk hírül, hogy szerettünk, Ábrám Tibor református lelkipásztor életének 82. évében hazatért Megváltójához. Temetése 2019. január 19-én 11 órakor lesz a Miskolc-Avasi református templomból.
  • Egységnap 2019

    2009. május 22-én egyesült újra a kárpát-medencei magyar reformátusság. Ekkor nyilatkoztattuk ki, hogy a magyar reformátusság – amelyet a történelmi határok szétszakítottak – újra egy egyháznak tekinti magát. Egy létező, lelki közösség erősítette meg az összetartozását, melynek immáron 10 éve.
  • Harangokkal gazdagodott a sajóládi templom

    „A harang kondulása tekintélyt és tiszteletet kölcsönöz, megszólít és elgondolkodtat. Emlékezteti a templomba járó embereket az istentisztelet és az imádság alkalmaira” – ezekkel a gondolatokkal szentelték fel a sajóládi református templom két új harangját december 9-én, vasárnap délután.
  • "Légy jó mindhalálig" - adventi színi előadás Gelejen

    A Geleji Református Egyházközségben 2018. december 2-án vasárnap délelőtt az adventi istentisztelet keretében, Pinczés István Gelejről elszármazott rendező úr és társulata a "Légy jó mindhalálig" című zenés darab rövidített változatát mutatta be. Márkus LÁszló lelkipásztor beszámolója:
  • Húsz év egy közösségben

    A Kazincbarcika-felsői és a Berentei Református Egyházközségek ünnepi istentiszteleten adtak hálát lelkipásztoruk, Kolumbán Gábor húsz éves szolgálatáért a felsőbarcikai református templomban.
  • Emberé a munka, Istené az áldás

    A magyar gazdák munkájáért és a 2018-as esztendő terméséért adtak hálát november 18-án a mádi református gyülekezetben. Az istentiszteletet a Magyarországi Református Egyház (MRE) és az Agrárminisztérium közösen szervezte.
  • Krisztus követségében

    Református lelkipásztorokat szenteltek fel november 17-én, szombaton a Miskolc-Tetemvári Református Templomban. Ők most már önálló lelkészként, teljes joggal és felelősséggel végezhetik szolgálatukat.
  • Lélekmentő szolgálat

    Beiktatták a karcsai gyülekezet lelkipásztorát. Sándor Töhötöm református lelkész családból származik és az elmúlt hét évben egy szintén bodrogközi település, Zemplénagárd református közösségét szolgálta hitoktató feleségével együtt.
  • Elhunyt Pap Géza püspök

    Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület korábbi püspöke november 13-án, kedden hirtelen elhunyt – tájékoztatottt az egyházkerület sajtóirodája.
< 1 2 3 ... 19 20 21 22 23 ... 37 38 39 >