Elhunyt dr. Adorján Gusztáv tiszántúli főgondnok

Ma hajnalban magához hívta Teremtője dr. Adorján Gusztávot, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház főigazgatóját. Isten 66 évet adott neki. Életét az „Orando et laborando!” –Imádkozva és dolgozva jelszava mentén élte.

kép

A hívő embernek a hétköznapi munkájában is éreztetnie kell másokkal, hogy van kapaszkodó, és ez a kapaszkodó Isten – vallotta a koronavírus-járvány kitörése után. Munkatársaival mindent megtett a betegek gyógyulásáért, és méltó ellátásáért. Megrendítő, hogy halálát éppen a koronavírus okozta.

A Generális Konvent Elnöksége megrendülten, de Atyánk előtt nem zúgolódva fogadta Adorján Gusztáv testvérünk halálhírét. Vigasztalja az Úr a gyászoló családot és egyházunk egész közösségét.

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10)

Temetéséről később adunk hírt.

A Generális Konvent Elnöksége és a Tiszántúli Református Egyházkerület

Adorján Gusztáv 1954-ben született Kérsemjénben, ahol édesapja lelkészként szolgált. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett 1972-ben, de egyházi kötődése miatt csak két évvel később vették fel az orvosi egyetemre, diplomát 1980-ban szerzett. Az egyetem elvégzése után a nyíregyházai Megyei Kórházba került a szülészet-nőgyógyászati osztályra, ahol később főorvosként dolgozott.

2010 júliusában kinevezték a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, majd a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyetteseként tevékenykedett. 2015 februárjától az intézmény főigazgató főorvosa lett. Egy évvel később Nyíregyháza díszpolgárává választották. Elhivatott orvos volt, szakmai felkészültségét országszerte elismerték. Több társaság, egyesület, alapítvány vezetőségi tagja volt, aktív közéleti és egyházi tevékenységet folytatott. Nyíregyházán egyéni önkormányzati képviselőként is dolgozott városáért. Az utóbbi években a Fidesz városi frakciójának vezetője volt.

Emellett aktív szerepet vállalt egyházunk életében, három cikluson keresztül volt presbiter a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközségben, 2015-től pedig a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoki tisztségét töltötte be.