Gyülekezeti Hírek

  • Istennel a házasságban

    „Hármasfonál – Isten helye a házasságban” címmel házaspári csendes napot tartottak Miskolcon, a Jókai Mór Református Általános Iskolában szeptember 8-án. A résztvevők olyan kérdésekre kaphattak választ, mint hogy milyen a jó házasság és miért fontos helyet adni Istennek a párkapcsolatban.
  • Hála a hazáért és a gondviselésért

    A Szent István téren rendezték Miskolc augusztus 20-i programsorozatának központi ünnepségét. A beszédeket követően a történelmi egyházak képviselői megáldották és megszentelték az új kenyeret.
  • Biztos kezdet

    A felelős szülővé válást és a gyerekek készségfejlesztését segítő intézményeket indított a Magyarországi Református Egyház Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Bódvaszilason és Bánrévén nyílt Biztos Kezdet Gyerekházak célja, hogy támogassák a hátrányos helyzetű régióban élőket.
  • Pályázat a Deszka Temető üzemeletésére

    A Miskolc-belvárosi Református Egyházközség valamint a Miskolc-tetemvári Református Egyházközség valamint a Miskolc-alsóvárosi Református Egyházközség pályázati kiírása csatolmányban található.  
  • Felmutatni a krisztusi értékeket

    A Tiszáninneni Református Egyházkerület idén is megrendezte nyári gyermek- és ifjúsági táborát. A szünidei programon a hitoktatásban és az egyházi intézményekben tanuló fiatalok vettek részt, akik Magyarországról és határon túlról érkeztek.
  • Pányok a szívekben

    A Pányokról elszármazottaknak szervezett találkozót a helyi református egyházközség „Pányok a szívünkben” címmel. A július 14-i rendezvényen kanapébeszélgetéssel, istentisztelettel és gyertyafényes vacsorával várták a vendégeket.
  • Lelkesítő családi napot tartottak Abaújváron

    Keresztyén családi napot szervezett az Abaúji Református Egyházmegye július 7-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújváron, ahol minden korosztály kedvére válogathatott a programok közül. A rendezvény fővédnöke Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár volt.
  • Kárpát- medencei Református Általános Iskolák V. Tanártalálkozója

    Kárpát-medencei Református Általános Iskolák V. Tanártalálkozója Sárospatakon 2018.június 29 és július 1. között a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona adott otthont a Kárpát-medencei Református Általános Iskolák V. Találkozójának.
  • Befejeződött a szirmai templom felújítása

    Megújult falak között folytatódhat a gyülekezeti élet a Miskolc-Szirmai Református Egyházközségben. Mintegy 12 millió forintból újult meg a református templom és annak környezete. A beruházásokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával és a hívek összefogásával valósították meg.
  • Átadták a sárospataki Wáberer Sportcentrumot

    Elkészült a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona új komplexuma, a Wáberer Sportcentrum. Az egykori pataki diákok adományából megépült tornatermet június 24-én, az ünnepélyes átadó után vehették birtokba a fiatalok.
  • Hála a megtett útért

    Bundzik Attila és felesége, Bundzik Attiláné lassan egy éve szolgálnak a Kazincbarcika-Alsói Református Egyházközségben. A nyugdíjba vonuló lelkészektől vették át a stafétát. Azt mondják: apró lépésekben szeretnék megismerni a közösséget. Az eddig megtett útért és ennek egyik fontos állomásáért, a parókia felújításáért ünnepi istentiszteleten adtak hálát a gyülekezet református templomában.
  • Cselekvő hittel – Egyházkerületi közgyűlést tartottak Miskolcon

    A parókia program, a lelkészek jövedelme és a kiskörzetenkénti konzultáció is napirenden volt a Tiszáninneni Református Egyházkerület közgyűlésén, június 16-án. A főgondnoki megnyitót és a püspöki jelentést követően az egyházkerületi bizottságok beszámolóit ismertették.
  • Szeretetközösségben az ügyfelekkel

    A családi életben és a hivatásban is odaadással fordul mások felé Dr. Rácz Mária. A Tiszáninneni Református Egyházkerület jogtanácsosa azt vallja: ügyvédként nemcsak az a feladata, hogy jogi problémákat oldjon meg, hanem hogy reményt és hitet adjon az embereknek. Eddig elért eredményeiért és magas színvonalú munkájáért Bizony Ákos Kitüntető Jogi-díjat vehetett át Miskolc Város Önkormányzatától.
  • ÁLLÁSAJÁNLAT

    A Kazinczy Ferenc Református Általános Iskola (3561 Felsőzsolca Sport utca 2 - 6.) a 2018-2019-es tanévre, 2018. augusztus 21-től keres főállású: · egy fő angol és bármely szakos pedagógust · egy fő matematika és bármely szakos pedagógust
  • Határokon átnyúló idősgondozás

    Holland diákok vendégeskedtek a Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásában működő Bőcsi Református Idősek Otthonában. A hat, ápolónőnek tanuló lány azért érkezett az intézménybe, hogy megismerkedjenek az ott folyó idősgondozással.
< 1 2 3 ... 21 22 23 24 25 ... 37 38 39 >