Befejeződött a gyülekezeti terem felújítása

Megújult a Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség gyülekezeti terme. Két éven át folyamatosan tették rendbe az épületet, ami a veszélyhelyzet alatt készült el. A beruházás több mint 16 millió forintba került.

– A felújításnál gipszkartont használtunk, ami miatt egy kicsit kisebb, de szebb és harmonikusabb lett a terem. A második emelet legnagyobb helyiségében álmennyezetet alakítottunk ki és modern, led lámpákat helyeztünk el – sorolta az elvégzett munkákat Almási Ferenc lelkipásztor.

kép

Nemcsak a világítást, de a fűtésrendszert is korszerűsítették. Új, kondenzációs kazánt szereltek be, ami mindkét szintet képes felfűteni és az ablakokat is kicserélték. A régi padlózat helyére strapabíró szalagparketta került és új kiszolgáló helyiségeket létesítettek.

A munkálatok két éve kezdődtek, amihez az önkormányzat 1,3 millió forintos támogatást nyújtott, a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye pedig 900 ezret. A fennmaradó összeget a hívek adták össze, ami a lelkész szerint azért örömteli, mert azt mutatja, hogy a gyülekezeti tagok magukénak érzik az épületet.

– A bejárati ajtót kellene még kicserélni, illetve az udvart szeretnénk rendbe tenni. Távlati tervünk, hogy átköltöztetjük ide a lelkészi hivatalt, a gyülekezeti házat pedig összekötjük a templommal – mondta a tervekről Almási Ferenc, aki szerint a parkolás továbbra is gondot jelent, ezért azt is meg kellene oldani.

A tetemvári lelkésztől azt is megtudtuk, hogy a veszélyhelyzet után, az istentiszteletek újraindításával a gyülekezeti élet is beindult. Ahogy sok más helyen, itt is kötelezővé tették a kézfertőtlenítő és a szájmaszk használatát, hogy megelőzzék a járvány megjelenését a gyülekezetben.