Gyülekezetünk 2026-ban is hálás szívvel fogadta a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatását, amelynek köszönhetően június 26-án, gyermektáborunk folytatásaként ismét megrendezhettük a hagyománnyá vált Családi Napot.
Tartalmas és izgalmas volt az idei hittantábor július 6-12. között a Mezőkeresztesi Református Egyházközségben, ahol 28 fiatalra „talált rá” Jézus a KOEN (Keresztény Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért) Alapítvány ifjúsági evangelizációs programjának feldolgozásán keresztül.
A Ricsei Református Egyházközség idén is megtartotta a gyermek vakációs Bibliahetét. Öröm volt látni, ahogy a gyermekek napról napra jöttek vágyakozó szívvel, játékos jó kedvvel az alkalmakra.
Isten kegyelméből, a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával idén is megszervezhettük gyülekezeti napközis gyermektáborunkat, amelyre június 22–26. között hatvanhét gyermek részvételével.
Titkos ügynök tábor – Légy te is Isten küldötte! címmel és tartalommal hirdettük meg idén gyülekezeti nyári napközis táborunkat a 6-12 éves korosztálynak, amit június 29-e és július 3-a között tartottunk meg.
Szombaton tartottuk meg a cigándi, a tiszacsermelyi és tiszakarádi református gyülekezetek IV. találkozóját, amelynek ezúttal a megújult cigándi református templom adott otthont.
Huszonnégy éve kezdődött Tornyosnémetiben. Azóta minden évben határon innen, határon túl a kapcsolódó gyülekezetekkel felváltva megrendezzük az Összetartozás napját.
Különleges, hitéleti és közösségépítő találkozót szervezett három gyülekezet május 31-re a Tiszáninneni Református Egyházkerület által meghirdetett pályázat keretében.
„Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” Olvashatjuk a 133. zsoltárban és élhettük meg közösön Pünkösd második napján a Református Gyülekezeti Családi napon.
Pünkösd szombatján Isten kegyelméből a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával ismét lehetőségünk volt gyülekezeti csendesnapunk megszervezésére.
A Borsod-Gömöri Egyházmegyében szolgáló hittanoktatóknak tartott továbbképzést Pluhár Gáborné Szűcs Enikő, a Református Pedagógiai Intézet (RPI) katechetikai szakértője április 18-án Miskolcon. Az alkalomról Patainé Péter-Szarka Éva, a Borsod-Gömöri Egyházmegye területi referense írt beszámolót kiegészítve Korom Ádám Attila hittanoktató elbeszélésével.
A gyülekezeti tábor középponti témája a templom volt, mely az idén ünnepli fenállásának 240. évfordulóját. Madaras Irma lelkipásztor beszámolóját olvashatják.