Gyülekezetünk napközis hittantáborát augusztus 5-6-7-én tartottuk meg. Az alkalmakon 16 gyermek vett részt.
A napok témája a „Gyerekek a Bibliában” volt. Az egyik legfontosabb tanítás, mely többször megerősítésre került közöttünk: Hol van Isten Igéjének helye? Nem elég, ha a fejünkben van, abból még nem származik élet. Hanem a szívben van a helye.
„Isten törvénye van a szívében, nem ingadoznak léptei.” (Zsolt 37,31)
Ennek útjelzői az Úr félelme, az alázat, az igazságosság, és a szeretet. (Spurgeon)
A csütörtöki délutánon kenyérlángost dagasztottunk és vártuk a szülőket, családokat és a gyülekezet tagjait kemencében sült kenyérlángossal egy közösségi délutánra.
A pénteki napon Szilvásváradra kirándultunk. Szeretnénk megosztani megtapasztalásunkat. Szabadtéri programokat terveztünk, a Szalajka völgy meglátogatását. Kétséges volt a kirándulás, hiszen a meleg nyárnak azon a napján záporokról, zivatarokról szóltak az előrejelzések. Minden szabadtérre tervezett programunk megvalósult, megebédeltünk, 3 órára érkeztünk a szilvásváradi templomba, ahol a helyi lelkipásztor, Deliné Horkay Márta szolgált közöttünk igehirdetéssel.
Megérkeztünk a templomba, kint dörgött, villámlott, esett az eső, mi a templom védettségében hallgattuk az Igét, énekkel magasztaltuk Istent. Az áhítat után napsütésben indultunk haza, és Isten két szivárványt is az égre helyezett, amiben gyönyörködhettünk a hazafelé tartó úton.
A Zsoltárok könyve 57. részének 2. verse jutott eszünkbe:
„Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem.”
Minden kapott jóért, áldásért Istené a dicsőség!
Köszönjük az Egyházkerület támogatását, mindenki imádságát, segítségét, fáradozását!