Menjetek be kapuin hálaadással! Minden nap felcsendült ez a lelki ének a Kazincbarcika-Alsói Református Egyházközség templomában július 13-17 között.
Száztíz általános iskolás korú gyermek, huszonhárom középiskolás és egyetemista fiatal és tizenhat felnőtt részvételével tartottuk meg idei nyári táborunkat.
Isten háza egy különleges hely! A délelőtti lelki alkalmak a templomban voltak, ahol nagyon lelkesen zengett a népes sereg éneke. A szent sátor és a templom összehasonlítása mellett megismerkedtünk Sámuellel, aki már gyermekként a templomban nevelkedhetett. Salamonnal, a bölcs templomépítő királlyal és Jézussal, aki 12 évesen szívesen maradt a templomban. A történetekhez kapcsolódó feladatgyűjtemény megoldása és a csoportos témafeldolgozás már a szomszédos iskola termeiben történt.
Ebéd után az iskola udvara adott helyet a szabadtéri játékokra. A szerdai napon Isten imádságot meghallgató hatalmának lehettünk tanúi. A reggel borúsan indult. A meteorológia esőt ígért. A felhők gyülekeztek. Délutánra azonban előbújt és kisütött a nap, a gyermekarcokon felderült a mosoly, mert megérkezhetett az ugráló vár, a cukorágyú, a csúszda és a vattacukor.
Csütörtökön három autóbusszal kirándultunk Kisgyőrbe. Első utunk a templomba vezetett. Ott dicsértük Istent énekkel, imádsággal, egy rövid áhítattal. Majd megtekintettük a betlehemes szoborparkot és az emberi kéz alkotta, mégis Isten teremtő hatalmát hirdető fafaragásokat. Délután Miskolcon tettünk mozilátogatást, ahol a Dávid című animációs családi filmet tekintettük meg. Fáradtan, de sok szép élménnyel tértünk haza a tábor utolsó előtti napján.
Pénteken délután záró alkalmat tartottunk. Megtelt a templom. A táborozó gyerekek szülei, nagyszülei és szeretteik a gyülekezet tagjaival együtt örömmel hallgatták az ifjak lelkes énekét és a rövid tábori beszámolót.
Azzal a reménységgel állítottuk a templomot egész héten a figyelem középpontjába, hogy az elkövetkező időkben minél többen vegyünk részt a vasárnapi istentiszteleteken, a közös imádságban és az Igehallgatásban. Ha a táborért, ha másért hála van a szívünkben, találkozzunk a templomban!