Intézményi hírek

  • "Erő-forrás 2023" felzárkózási konferencia

    Augusztus 24-én csütörtökön Erő-Forrás címmel felzárkózási szakmai napot tartottak Miskolcon, a Református Szeretetszolgálat felzárkózási osztálya és a Magyar Református Szeretetszolgálat felzárkózási ágazata közösen.
  • Zempléni Fesztivál a Kollégiumban

    A Sárospataki Református Kollégium a Zempléni Fesztivál több programjának is házigazdája lehetett az idén. A Kollégium imaterme és a Wáberer Sportcsarnok mellett az egyházmegye három református temploma, az erdőhorváti, a sárospataki és a taktaharkányi helyet adott szinvonalas programoknak.
  • A Lelkészegyesület nyári konferenciája

    A Magyar Református Lelkészegyesület 2023. július 31. és augusztus 3. között Sárospatakon tartotta Nyári Konferenciáját a Zsinat Elnökségi Tanácsának támogatásával.
  • Pataki tábor

    „Istenre Bízom Magamat” – ez volt az idei tábor, a délelőtti bibliaórák és játékórák témája a július elején tartott Tiszáninneni Református Egyházkerület Gyermek- és Ifjúsági Táborának, Sárospatakon.
  • „Mert ahol a te kincsed van,

    Ez volt a az idei Kárpát-medencei Református Általános Iskolák VIII. Találkozójának mottója, amit 2023. június 30. és július 2. között tartottak Felsőzsolcán.
  • Berentei Idősek Otthona

    A Tiszáninneni Református Egyházkerület Berentei Idősek Otthona PÁLYÁZATOT HIRDET Szociális ápoló-gondozó munkakör betöltésére
  • H2Ő Szerencsen

    Ez a képlet immár második alkalommal hívta fel a figyelmet az élet vizét kínáló Jézus Krisztusra. Az idén Szerencsen, a vár udvara népesült be gyermekekkel, családtagokkal, a szerencsi reformátusok lelkes táborával és mindazokkal, akik nyitott szívvel vagy egyszerű kíváncsisággal jöttek.
  • Szakmai nap Egervölgyén

    Kreatív módszertani ötletek a katechézisben címmel tartott szakmai napot az Egervölgyi Egyházmegye hitoktatói, hitoktató lekészei számára...
  • Pályázati felhívás SRTA rektori megbízatásának ellátására

    A Tiszáninneni Református Egyházkerület, mint az intézmény fenntartója nyilvános pályázatot hirdet a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektori megbízatásának ellátására. A pályázat benyújtásának határideje: 2023. június 15.
  • Tirekifi Nyári Tábor

    A Tirekifi szeretettel vár minden érdeklődőt nyári táborába, amely ezen az éven Zánkán, a Csillagpont Fesztiválon lesz. A rendezvény 6 napján, 15 helyszínen több mint 100 programmal készülnek, melynek most a Tirekifivel is részese lehetsz
  • Tirekifi napközis tábor

    A tirekifi szeretettel várja az 1-6. osztályosokat idei napközis táborába, július 10-14. között. A tábor helyszine a Lévay Gimnázium lesz, jelentkezni június 2-ig lehet.
  • A keresztyén értékek megőrzése

    A keresztyén értékek megőrzése és kommunikációja volt a központi témája a Református Óvodák 29. Kárpát-medencei Szakmai Találkozójának. 2023. április 14-15. között tartott konferencián huszonkilenc intézmény több mint százötven munkatársa és óvodapedagógusa vett részt.
  • Álláspályázat -Encsi Idősek Otthona-

    Tiszáninneni Református Egyházkerület pályázatot hirdet a Tiszáninneni Református Egyházkerület Encsi Idősek Otthona szervezeti egység vezetői munkakörének betöltésére.
  • Hírek Kárpátaljáról

    Március 21- én, kedden délelőtt, a Sárospataki Református Teológia Akadémia szervezésében Zán Fábián Sándor püspök tartott előadást a kárpátaljai Reformátusok helyzetéről.
  • Magyar vagyok határtalanul

    Idén is meghirdette „Magyar vagyok… Határtalanul” című nemzetközi rajzpályázatát a Komlóstetői Református Általános Iskola.
  • Pályázati felhívás

    A Tiszáninneni Református Egyházkerület, mint az intézmény fenntartója pályázatot hirdet a Komlóstetői Református Általános Iskola Intézményvezetői beosztásának ellátására.
  • Álláshírdetés

    A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon pályázatot hirdet a 2023/2024. tanévtől 1fő, főállású, teljes munkaidős Intézményi lelkész (iskolalelkész), és 1fő, főállású, teljes munkaidős Református hit- és erkölcstantanár (vallástanár) feladatkörökre:
< 1 2 3 4 5 >