A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Mert én tudom, hogy az én megváltóm él…” (25)
Amikor Jób kimondja ezeket a szavakat, még semmi sem rendeződött körülötte. Betegsége gyötri, gyermekeit gyászolja, és barátaitól kell irgalmat kérnie. Mégis megszólal benne a bizonyosság: az én megváltóm él. Nem látja, hogyan fordulhatna jóra a sorsa, de abba kapaszkodik, hogy van, aki végül kiáll érte. A fájdalmából szól ez a hitvallás. Onnan, ahol már alig maradt valamije, mégis van kiben reménykednie.
Mi azonban már ismerjük Jézus halálának és feltámadásának örömhírét. Ezért Jób reménységét olvasva arra a Krisztusra tekinthetünk, aki értünk adta önmagát, és él.
De álljunk meg ennél a két szónál: az én.
Sokat tudhatunk Jézusról. Hallhattunk róla gyermekkorunkban. Ismerhetjük az ünnepeket, az énekeket, a születésének és a feltámadásának történetét. De eljutottunk-e oda, hogy személyesen is rábízzuk magunkat?
Uram, nekem van szükségem a bocsánatodra. Az én bűnömet is te hordoztad a kereszten. Az én halálfélelmemmel is hozzád jöhetek.
Jézus hív, hogy ez a személyes odafordulás ma megtörténjen. Nem kell előtte erősebbnek mutatnod magad annál, amilyen vagy. A kegyelmét elfogadhatod az elfáradt, bizonytalan szíveddel is.
A hét elején a halál valóságával és az elválás fájdalmával néztünk szembe. Közben fájdalomról, félelemről, magányról olvastunk. Talán sokszor magunkra ismertünk.
Most ezt az örömhírt vihetjük tovább: él a Megváltó!
Lehet, hogy holnap újra nehéz lesz. Akkor újra hozzá fordulhatunk. A feltámadt Krisztusra bízhatjuk életünket és halálunkat.
Imádság
Élő Úr Jézus Krisztus, szükségem van rád. Köszönöm, hogy értem is meghaltál és feltámadtál. Rád bízom életemet, halálomat és üdvösségemet, mert te vagy az én Megváltóm. Taníts kegyelmedből élni, és irgalommal fordulni másokhoz. Ámen.