„Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban.” (19)

Milyen nehéz, amikor hiába mondjuk el, mi van bennünk. A másik már eldöntötte, mit gondol rólunk. Magyarázkodunk, próbáljuk megértetni magunkat, aztán egy idő után elfáradunk. Van egyáltalán valaki, aki igazán ismer?

Jób ezt éli át. Barátai vádolják, ő pedig nem tudja elfogadtatni velük, hogy szenvedése mögött nem az a titkos gonoszság áll, amelyet keresnek benne. Közben Istennel is küzd. Úgy érzi, Isten támadt ellene. És mégis a menny felé fordul: ott van tanúja, kezese, ott remél igazolást.

Érdemes meghallanunk ezt a két szót: most is. Amikor itt senki nem ért. Amikor már alig van erőm megszólalni. Most is van, aki előtt ismert az ügyem.

Az Újszövetségből már azt is tudhatjuk: a mi kezesünk Jézus Krisztus, aki meghalt, feltámadt, és közbenjár értünk az Atyánál. Ismeri szenvedésünket, és bűneinket ő hordozta. Ezért teljes valónkkal fordulhatunk hozzá. Az igazságtalan vádakkal éppúgy, mint azzal, amiben valóban vétkeztünk.

Talán téged is régóta fogva tart, amit valaki mondott rólad. Újra hallod, újra bizonyítanál. Elmondhatod ezt Jézusnak. Őelőtte azt is megvallhatod, amiben te hibáztál: Uram, ezt elrontottam. Bocsáss meg, és segíts helyrehoznom, amit lehet.

Az Ő ismeretében és kegyelmében meg lehet pihenni. Akkor is, ha valamelyik emberi kapcsolatunk még rendezetlen. Rábízhatjuk magunkat Jézusra, aki az Atyánál értünk is közbenjár.

Imádság

Úr Jézus, te egészen ismersz engem. Eléd teszem a bántó szavakat, amelyek megsebeztek, és a saját vétkeimet, amelyekkel én ártottam másoknak. Köszönöm, hogy közbenjársz értem. Segíts kegyelmedben megnyugodnom, és igazságban járnom. Ámen.