„De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia…” (20)

Mi a bizonyosság? Ma nem szívesen beszélünk abszolút igazságokról. Tudjuk, hogy a világ összetett, nem fekete-fehér, és ami ma biztosnak látszik, holnapra megdőlhet. Ezért inkább árnyalunk: szerintem, talán, úgy tűnik. Ez sokszor helyénvaló szerénység. A hit kérdéseiben azonban mintha túlságosan óvatosak lettünk volna. Nem merünk bizonyosságról beszélni, nehogy ódivatúnak, egyszerűsítőnek vagy fundamentalistának tűnjünk.

János a levele végén háromszor egymás után mondja: tudjuk. Nem gőgből, és nem azért, mert mindenre választ talált volna. Nagyon is józanul látja a valóságot: „az egész világ a gonosz hatalmában van” (19). Nem szépít semmit. A bizonyossága nem abból fakad, hogy rendben van körülötte a világ.

Hanem abból, ami ezután következik: „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia.” Ez a „de” mindent megfordít. A keresztyén bizonyosság nem a mi meggyőződésünk erején vagy érdemeinken múlik, hanem egy megtörtént eseményen: Isten nem maradt távol, hanem eljött. Jézus Krisztusban megmutatta, kicsoda ő, és értelmet adott nekünk, hogy megismerjük az Igazat.

Ezért lehetünk egyszerre alázatosak és bizonyosak. Sok mindent nem tudunk, és nem is kell tudnunk. Azt viszont tudjuk, ami a legfontosabb: Istentől vagyunk, és ő nem enged el bennünket.

Imádság

Urunk, köszönjük, hogy nem hagytál bennünket bizonytalanságban, hanem eljöttél hozzánk a Fiadban. Amikor zavarossá válik körülöttünk a világ, add, hogy a Te igazságodban találjunk nyugalmat. Erősítsd bennünk a bizonyosságot, hogy a Tieid vagyunk. Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.