„Az ország népe azután fogta Jóáházt, Jósiás fiát, és királlyá tették apja után Jeruzsálemben…. De eltávolította őt Jeruzsálemből Egyiptom királya, az országra pedig száz talentum ezüst és egy talentum arany hadisarcot vetett ki. Egyiptom királya ezután Eljákímot, a testvérét tette Júda és Jeruzsálem királyává, és a nevét Jójákímra változtatta…Azt tette, amit rossznak lát Istene, az Úr. 6Ellene vonult fel Nebukadneccar, Babilónia királya, és bilincsbe verve vitte Babilonba…. Tizennyolc éves volt Jójákín, amikor uralkodni kezdett, és három hónapig meg tíz napig uralkodott Jeruzsálemben. Azt tette, amit rossznak lát az Úr. Az esztendő fordultával elküldött érte Nebukadneccar király, és elvitette Babilonba, az Úr házának a drága fölszerelésével együtt..."

Isten népe életében voltak csúcspontok és voltak mélypontok. Az egyiptomi fogságból történő szabadulás, a Sínai-hegyi szövetségkötés, Dávid és Salamon királyok uralma, ilyen kiemelkedő csúcspontok voltak. A babiloni fogság ezzel szemben mélypont volt. Valahogy mégis ez a fogság jelentős volt Isten és a nép szövetségében, mert olyan állapotot idézett elő, mely után új korszak keletkezhetett. Ez a megpróbáltatás Babilóniában termékenyítőleg hatott a nép életére, Istenhez való viszonyára.

Jósiás király halála után fiát Jóáházt választották Júda királyává. A fáraó, hogy hatalmát és fensőbbségét megmutassa, elmozdította Jóáház királyt a trónról, Egyiptomba vitte fogságba és ott is halt meg. Az országra kemény hadisarcot szabott ki. Helyette Jósiás másik fiát tette a trónra, és nevét Eljákimról Jójákímra változtatta. A névváltoztatással azt sugallta, hogy tulajdonának, alattvalójának tekintette Jójákímot. Az Isten ítéletéhez tartozott, hogy a nép ezután már királyt sem választhatott magának, mert a fáraó ezt az önkényt magához ragadta. Amikor Babilónia megerősödött Egyiptom felett való győzelme után, Nebukadneccar megtámadta Júdát, mivel a király megtagadta az adófizetést Babilónia részére, ezért bilincsbe verve vitte el Jójákímot, illetve a templomot kirabolta. Nem lett méltó utóda apjának Jósiásnak, és ezzel csak növelte Júda királyainak bűnét. Ebben az ítéletben az Úr keze volt, aki igazságosan büntette Júdát vétkei miatt, és erre eszközül használta a pogány népeket is.

Jójákím után fia Jójákín került a trónra mintegy 100 napig. Róla is ezt a szomorú híradást olvashatjuk: Azt tette, amit rossznak lát az Úr. A babiloni király büntetésből elvitte a templom kincseit és a királyt is fogságra vitte családjával, szolgáival, vezető embereivel és mesterembereivel együtt, hogy így a lehetőségét is kizárja egy további lázadásnak.

A nemzet bukása az uralkodók hűtlenségének a közvetlen következménye volt. Az Istentől való elfordulás és az erkölcsi szabadosság elkerülhetetlenül romlásba és bukásba sodorta mind az egyes embert, mind pedig a közösséget.

Imádság

Halld meg az én imádságom, mert igen sanyargattatom! Ments meg én ellenségemtől, ki hatalmasan reám tör. Vedd ki fogságból lelkemet, hogy dicsérjem szent nevedet, ha kegyesen teszel velem, a jók legyenek körülem. Ámen. (Zsolt 142, 6-7)