„Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!” (13)

Van egy ének, amelynek ez a refrénje:

Örömömben, bánatomban csak az Úrhoz fordulok,

Örömömben, bánatomban hálát adok.

Örömömben, bánatomban csak az Úrhoz kiáltok,

Örömömben, bánatomban mindig hálát adok.

A versszakai úgymond meg is indokolják miért is kiálthatok minden esetben az Úrhoz:

1. Mert jó az Úr, mert mindig jó az Úr!
2. Mert hű az Úr, mert mindig hű az Úr!
3. Mert szól az Úr, mert hozzánk szól az Úr!

Az élet eme ellentétpár völgyei és hegycsúcsai között hullámzik: talán néha olyan, mint egy hullámvasút, talán néha feneketlennek, végtelennek tűnő sötét völgy, máskor hegycsúcs, erős szikla, mely biztonságot, békét és erőt ad. Minden élethelyzetben az Isten kezében vagyunk: ezért tudhatjuk, hogy mindig meghall, nem marad távol tőlünk, eljut hozzá az imádságunk. A hozzá fordulás nem marad válasz nélkül: bízhatunk abban, hogy szól hozzánk, bátorítással, vigasztalással, reménnyel, hálával tölti be szívünket. Mindig jó az Úr, mindig hű az Úr! Akár egy rövid, naponta elmondandó imát, reggeli könyörgést is megfogalmazhatunk ezen bizonyosságok alapján magunknak:

Akár öröm, akár bánat érjen a mai napon, hozzád fordulok, hozzád kiáltok, neked hálát adok Uram, mert jó és hűséges vagy, áldó szavad ma is add nekem!