„Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket." (10)

A világ sokszor azt sugallja számunkra, hogy az győz, aki hangosabb, erőszakosabb, aki minden körülmények között képes érvényesíteni az akaratát. A keresztyén ember azonban tudja, hogy az igazi nagyság nem a hatalomban, hanem a szeretetben rejlik, nem a hódításban, hanem a szolgálatban, az alázatban áll.

Az előző részben Jakab apostol a felülről való bölcsességről és a békességszerzésről beszélt. Most azonban viszálykodásról, harcokról, a gyülekezet belső harcairól ír az Igében. Rámutat arra, hogy ezek azért támadnak, mert elsősorban bennük, a tagjaikban dúlnak harcok, amelyeknek gyökere a gonosz kívánságokban és vágyakban van. Ezt pedig rendezni kell, mind Isten, mind pedig embertársaink felé. Az Istennel való szövetséget ugyanis megtörték azzal, hogy jobban szerették a világot, a világi kívánságokat, mint az Urat. Mi is gyakran kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor Isten szeretete és a világ szeretete áll előttünk és döntenünk kell, hogy melyiknek állunk ellent és melyiknek engedünk.

Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Isten féltő szeretettel szeret bennünket és kizárólagosan magának akarja az embert, a teremtés és a megváltás jogán. Ő segít minket abban is, hogy felül tudjunk emelkedni a sátáni erőn is. Azokat, akik megalázzák és megüresítik magukat, akik beismerik, bevallják gyengeségüket, azokat megerősíti és Szentlelkével ajándékozza meg.

A megalázkodás útja az, hogy engedelmeskedünk Istennek és ellenállunk az ördögnek. Jézus Krisztus éppen a megkísértés történetében mutatja meg számunkra, hogy a kísértőnek ellen lehet állni és az megszégyenül.

Közelednünk kell az Istenhez- mondja az apostol. Vissza kell térnünk Hozzá, oda, ahonnan eltávolodtunk, mint a tékozló fiú. Ehhez a felismeréshez azonban hosszú út vezet. A tékozló fiú is a disznók vályújánál döbbent rá arra, hogy milyen nagy lett a távolság közte és az Atya között. Ekkor azonban magába szállt, bűnbánatot tartott és elindult hazafelé. Amikor közelebb ért, Atyja elé ment és megcsókolta őt.

Nem elég csupán érezni az Isten és a közöttünk lévő távolságot és felismerni, hogy a vétkeink miatt szakadtunk el Tőle. Cselekednünk is kell: el kell indulnunk Felé és vissza kell térnünk Hozzá! Számunkra ez Jézus Krisztus által lehetséges, hiszen Ő az út, aki Istenhez vezet.

A bűnös kezeket meg kell tisztítani, a szívünket meg kell szentelni, és a kétlelkűségünket feladni, int az Ige. Meg kell alázkodnunk az Úr előtt. Nem könnyű ez az út, de a végén ott van az Istentől kapott győzelem. Hiszen az alázatosoké a kegyelem és az Isten országa.