Napi lelki táplálék

Jakab 4, 11-17

Napi Ige – Feketéné Szóráth Edina

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.„ (15)


„Ember tervez, Isten végez", tartja egy magyar közmondás. Ezt a mondást többnyire akkor használjuk, amikor valami nem úgy sikerül, ahogyan elterveztük. Pedig mélyebb jelentése is van, azt fejezi ki, hogy tervezhetünk, dolgozhatunk valamiért, mindent megtehetünk a célunk eléréséért, de a végső eredmény nemcsak kizárólag rajtunk múlik. Ez a mondás alázatra is tanít minket és arra, hogy el kell fogadnunk a váratlan változásokat is az életben. Megmutatja, hogy nem minden van a mi kezünkben.

Terveznünk kell, gondolnunk kell a holnapra, Jézus Krisztus is helyesli ezt, de egy valamire ügyelnünk kell: Nem hagyhatjuk ki Istent a számításainkból! Ne legyen bennünk gőg és elbizakodottság. Ha valami sikerül, ne gondoljuk azt, hogy az kizárólag a mi nagyságunknak, ügyességünknek, vagy erőnknek köszönhető.

Vannak emberek, akiket szinte csak a nyereségvágy hajt, életük középpontjában az üzlet áll. Az a kor, amelyben Jakab levele íródott, a városok újraalapításának az időszaka volt. Az alapítók a zsidóknak többször is nagyvonalú ajánlatokat tettek, ők pedig éltek a lehetőségekkel és felvirágoztatták a kereskedelmet. Itt is egy előnyös üzletről lehet szó. Ez a kép tehát ismerős lehetett a levél olvasói előtt. Jakab kortársai magabiztosan beszélnek, hosszú távra terveznek, önmagukban bíznak, és azt gondolják, hogy a kezükben van a tér és az idő is. Hány ember gondolkodik ma is így ebben a világban!

Közben azonban megfeledkeznek arról, hogy az ember élete csak lehelet, pára, amely egy pillanatra megjelenik, aztán el is tűnik. Elfeledkeznek arról, hogy az életünk Isten kezében van. Ezért azt kellene mondani: „Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni." Ez azonban nem azt jelenti, hogy bizonytalanságban kell élnünk a jövőt illetően, éppen ellenkezőleg, az Ige arra hív minket, hogy bízzunk Istenben.

Hiszed-e, hogy Isten kezében van az életed? Rá tudod-e bízni magadat, a terveidet, a holnapodat és a jövődet? Hiszed-e, hogy Krisztus által örök életed és üdvösséged lesz?

Adja Isten, hogy az Isten iránti őszinte, gyermeki bizalom ott legyen a szívedben!

Korábbi napok napi lelki táplálékai