Napi lelki táplálék

Zsolt 110

Napi Ige – Gönczy Ákos

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„1Dávid zsoltára. Így szól az Úr az én uramhoz: Ülj a jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! 2 Hatalmad pálcáját kinyújtja az Úr a Sionról: Uralkodj ellenségeid között! 3 Néped önként követ szent öltözetben, ha sereget gyűjtesz. Mint hajnal méhéből jött harmat, olyan a te ifjúságod. 4Megesküdött az Úr, nem bánja meg: Pap vagy te örökké, Melkisédek módján. 5 Az Úr van jobbodon: királyokat zúz össze haragja napján. 6 Ítéletet tart a népek fölött, mindenfelé holttestek lesznek, összezúzza sok ország fejét. 7A patakból iszik útközben, azért emeli föl a fejét."


A megbánás és a sajnálat olyan emberi érzelmek, amelyek gyakran vezetnek cselekvéshez vagy tétlenséghez. Lebilincselő lehet meglátni akár a saját nehézségünket, akár másét, vagy beismerni, hogy hibát követtünk el. Egy rossz döntésünk miatt akár el is uralkodhat rajtunk a félelem, a kétség, és ezért talán kényszeresen is próbálhatjuk megoldani, helyrehozni a fennálló helyzetet. Megpróbáljuk menteni a menthetőt, vagy olyat tenni, amivel befolyásolhatjuk döntésünk következményeit. Döntéseink, érzelmeink és próbálkozásaink között pedig szem elől tudjuk téveszteni azt, hogy nemcsak nekünk vannak döntéseink az életünkben, hanem Isten az, aki a teremtéssel elindította az életünket, akart minket, és életet adott. A mai nap is arra hív, hogy felismerd az Ő rád is hatással lévő döntéseit, amiket a kijelentésből tudhatunk meg.

Isten döntéseinek értelmét, célját és lényegét csak Ő tudja felfedni előttünk. Talán volt olyan pillanat, amikor azt gondoltad rejtetten vagy nyíltan, hogy Isten rosszul döntött bizonyos kérdésekben. Talán megkérdőjelezted azt is, hogy jó döntés volt-e téged és a világot megteremtenie és megváltania. Mert olyan helyzetben voltál, amiben nem láttad a teljes képet, a valóságot és azt, hogy mi a helyed az üdvtörténetben. Önmagunkban képtelenek vagyunk erre. Ez a zsoltár arról tanúskodik, hogy Isten rendelései Krisztusban válnak érthetővé, elfogadhatóvá és reményteljessé.

Hiszen Krisztusban teljesedett be a királyság és a papság olyan módon, ahogyan azt sem az ószövetségi ember, sem mi nem tudnánk felismerni vagy kikutatni. Krisztus halála és feltámadása, mennybemenetele olyan értelmet ad nemcsak az Írás értelmezéséhez, hanem mindennapi életünkhöz is, ami által meglátjuk Isten elhatározásait. Isten esküje és elhatározása ahogy Krisztusra vonatkozik, úgy ránk is hatással van. Nem bánta meg, hogy megteremtett, megváltott és meg akar szentelni. Ha nem is látod ma, hogy mi az értelme annak, hogy egy rossz döntésed miatt bánkódsz, esetleg nem érted, hogy Isten miért hoz olyan döntési helyzetbe, ami áldozatokkal jár, vagy miért is döntött úgy, hogy hív, mégis elfogadhatod ezt a meghívást.

Az Úr, amikor jónak látja, megláttatja veled, hogy hol hibáztál, mit tettél rosszul, vagy mi a döntéseid következménye. Pontosan azért, hogy felismerd mellette azt a kegyelmet, hogy ezek az Ő elköteleződését nem változtatják meg irántad. Bűneid, makacsságod, tenni akarásod, ellenállásod vagy bizonytalanságod nem módosítják az Úr neked nyújtott kegyelmét. Krisztus áldozatának elfogadása nemcsak arra ad lehetőséget, hogy felszabadulj a bűnből, hanem arra indít, hogy olyan döntéseket hozz, amikben Isten akaratát hagyod érvényesülni. Arra kaptál meghívást, hogy életedet hálaáldozatként add az Úrnak. Mert Isten nem bánta meg, hogy vagy, mert most is megtart, és nem sajnálja, hogy létezel, mert megváltott és meg akar szentelni. Ma hagyhatod, hogy rámutasson azokra a döntésekre, amiket az Ő döntéséből meghozhatsz, szabadon a Szentlélek által.


Imádság

Urunk Jézus! Add, hogy megbánhassam, amit elhibáztam. Szabadíts fel a te örök életemet meghatározó áldozatod elfogadására. Vezess Szentlelkeddel a bűnbánatra, és a te kegyelmedből a te melletted való döntésekre. Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai