„Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett. Aki tehát ellene szegül a hatalomnak, az az Isten rendelésének áll ellen; akik pedig ellenállnak, azok ítéletet vonnak magukra. Mert a jócselekedet miatt nem kell félni az elöljáróktól, hanem csak a rossz miatt. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicséretet kapsz tőle: mert Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi. Ezért tehát engedelmeskedni kell nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is. Hiszen adót is azért fizettek, mert ők Isten szolgái, akik éppen ebben a szolgálatban fáradoznak. Adjátok meg mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek pedig tisztelettel: a tiszteletet.” (1-7)

A hatalom védelmében, szabadon

Pál nem hitt az egyenlőségben. Nem szított forradalmat, nem lázított a rendszer ellen. Sőt, megvédte. Mintha naivan bizonygatná, hogy a felsőbbség a rendet szavatolja, a békét garantálja, megdicséri a jót és megbünteti a gonoszt. Furcsa ez, hiszen látszólag a római pax, a császár hozta békét magasztalja, mely az apostol korában a szabad utazást, a gazdasági növekedést és az alapvető jólétet biztosította. És mintha azt az ideológiát ismételné, mely a római elit köreiben megkérdőjelezhetetlen axióma volt: a társadalom szigorú rétegződését megbontani végzetes hiba. Mintha nem látná, hogy a hatalom tud korrupt és igazságtalan lenni, mintha ő nem éppen a Néró féle üldözés mártírja lett volna.

De Pál mégis hitt az egyenlőségben. Az államnak meg kell adni azt, amivel tartozunk neki – adót, vámot, félelmet, tiszteletet. De ezt szabad emberként kell tennünk, sőt, olyanokként, mint akiknek nincs félnivalójuk. Így a hatalomnak nem válunk kiszolgáltatottá – hiszen nincs miért aggódjunk. Akinek van félnivalója, dörgölőzni fog és csapdába esik; aki tisztességes, figyel arra, hogy jó állampolgár legyen, de nem ez köti le az érdeklődését. Ezen a ponton derül ki, hogy bár látszólag az uralom rendjéről beszél, Pál valójában a keresztyén hívőnek ad erkölcsi útmutatást: Légy szabad a hatalomtól, szabad a függéstől – hiszen nem ez a végső valóság! A végső valóság Krisztus uralma, melyet sosem lehet összekeverni semmilyen állammal, semmilyen vezetéssel, semmilyen más ideológiával. Te ne lázadj és ne lázíts, a te feladatod a béke és Krisztus ott, ahol állsz.