„…sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is…” (5-6)

A hit mértéke a rend mértéke

Úgy tűnik, nem tudunk kategorizálás nélkül élni. Elementáris szükségletünk rendszereket létrehozni, a keretek kijelölésével lehatárolni és elkülöníteni, majd pedig a rendszer elemeit rangsorolni. Ráadásul alapvetően rivalizáló lények vagyunk, akiknek célja az elsőség, és az azért folytatott küzdelem. Ennek oka pedig az, amit az etológusok régóta állítanak: az ember alapvetően falkalény, aki hierarchiában gondolkodik, vezetni akar, vagy vezetésre vágyik. Érdekes módon Pál nem minősíti a versengés késztetését, nem tartja sem jónak, sem rossznak. Ha alaposabban olvassuk a szakaszt, azt is észre kell vennünk, mennyire hangsúlyos benne az a gondolat, hogy mindenki találja meg a helyét. Mindezt a test képe is erősíti, mely visszatérő motívuma az apostolnak és minden esetben a jól szervezett rendet fejezi ki. A rend az ókori világban az egységet jelenti, a harmonikus együttműködést, a hierarchia fenntartását, alapvetően azt a helyet, amelyet az ember öröklött vagy szerzett előjogai alapján betölt, kiteljesít és maga is fenntart. A rend felborulása a Római birodalomban a megsemmisüléssel fenyegető átok, és mindenképpen meg kell akadályozni. Pál alapvetően osztja ezt az elképzelést. Nem lázít a rend ellen, nem állítja, hogy a teljes egyenlőség a természetes, azt sem, hogy nincs szükség vezetőre, sőt, azt sem, hogy egyedül kell megtalálnunk a helyünket. 

Elismerve a hierarchiát, a vezető és az alárendelt szerepét, a karizmákra hivatkozással sokkal inkább a motivációról, és annak helyességéről beszél. Mi mozgatja a küzdelmet? A rend megváltoztatásának vágya miből fakad? Önző érdekből vagy a helyesebb elvek érvényre jutása érdekében zajlik? Az egyéni érvényesülés és hatalomvágy a cél, vagy a közösség megerősítése? A valódi önismeretből származó felismerés, az adottságaim érvényre jutásának segítése, vagy az öngyűlöletből származó kompenzálás a célja?

Pál azt hangsúlyozza, hogy a hit mértéke szerint kell cselekedni. Ez a mérték azonban nem minőség és nem mennyiség. Ha bármelyik lenne a kettő közül, akkor éppen az ellenkezője történne annak, amire az apostol biztat. Versennyé alakulna, a tettek és erények méricskélésébe, annak lajstromává, hogy a hit milyen erővel tölt el és mire tesz képessé, és teret adhatna annak az önző ambíciónak, amely ellen küzd. Akkor mit jelent a hit mértéke? 

A hit annak az elfogadása, hogy tartozom valahová. Ez alapvető igényünk, nem tudunk egyedül létezni. Ezzel pedig felelősség és szerep jár, ha akarjuk, ha nem. Pál ennek betöltésére biztat, és az ebbe a helybe, ezen keresztül pedig a közösségbe fektetett energia a hit mértéke. "Az adakozó adakozzon, a könyörülő örüljön": ezzel a biztatással az apostol gazdagnak nevezi ezeket az embereket, hiszen azt erősíti, hogy mindenki tud adni, és hozzátenni a közösséghez. Mindenkinek van értéke. Az egyedüli, ami számít, hogy a helyünkön vagyunk-e.