„A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet.” (9-13)

A hit iskolapadjában

Megtérni kevés. Pedig hatalmas első pillanat, sokszor mindent elsöprő élmény. De hiába az újjászületés, az első mozdulatok esetlenek. Használni kell a szemet úgy, ahogy addig sose, egy kezet, ami mással volt elfoglalva, lábat, mely most hirtelen egy ösvényen találja magát a sztráda helyett. És ezen a terepen mások a szabályok; Pál éppen ezeket sorolja. Nem veszi automatikusnak, hogy működik az alázat, a gyengédség, az odahallgatás, a másikhoz odahajló tettrekészség. Minden felszólító módban áll, nem kijelentőben. Csináld, és tanuld!

Az ókori filozófiai iskolák nem az elme tornáztatásának intézményei voltak. A gondolkodás ott is metanoia volt, az értelem megváltozása ugyanis az egész életforma megváltozásával járt. A sztoikus iskola például gyakorolta a "lélek röptét", egy meditációs rítust, melyben a testtől eltávolodva a lélek mindent felülnézetből vett szemügyre. Ennek a gyakorlatnak az volt a célja, hogy az iskola legfőbb belső értékeit, a függetlenséget, önmagának elégségességet, és a lélek zavartalan csendjét elérjék. És ahogy a filozófia életgyakorlat volt, a keresztyénség is az volt. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Pál ebben a szakaszban a keresztyén hit iskolájának a gyakorlatait ismerteti. Tanulni kell az iszonyodást, a ragaszkodást, a gyöngédséget, a buzgóságot, a reménységet, az állhatatosságot, az adakozást és a vendégszeretetet. Mindig egy egy lépést, mindig a következő alkalmat kihasználva, a szituációkból tanulva, az embereket megismerve. Ez a titok.

De a szakasz azért is érdekes, mert a kulcsmondata: Az Úrnak szolgáljatok! Vagyis mindent úgy tegyetek, hogy az az Úrnak szól! Legyen Isten a szenvedélyed! Mert ha ő az, akkor minden átfordul: ha az Úrnak szolgálsz, iszonyodni fogsz a gonosztól. Ha növekszel a szeretetében, ragaszkodni fogsz a jóhoz. Minden felszólítás állítássá válik, és nem teherként nehezedik a vállra. Kihívás lesz, melynek mélyén öröm van. De a mindennapos lélek-gyakorlatok nélkül ez nem fog menni. A fellángolás kevés. A gyakorlattal meg kell edzeni a szándékot, és szokássá tenni, hogy a keresztyén hit iskolája a hitben kiművelt és szeretetben növekvő emberré formáljon. Ez a tudatos és elkötelezett munka gyümölcse, melynek a mottója: mindent Istenért!