„Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által, hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet. Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, az én testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett, akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek, akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenek felett: áldott legyen mindörökké. Ámen." (1-5)

Egyszer az angol királynő a kíséretével egy kis településen szállt meg, és mikor a szolgák nem figyeltek, kiosont a faluba sétálni, de hirtelen nagy viharfelhők kezdtek gyülekezni és ő becsengetett egy kis házba, hogy kérjen egy esernyőt. Egy morcos asszonyság nyitott ajtót: –Jó napot kívánok, én vagyok az angol királynő és szeretnék kérni egy esernyőt, - mondta, mire az asszony ezt válaszolta: -Én meg a római pápa vagyok és kelletlenül kihozott egy nagyon kopott még működő esernyőt. Másnap a királynő díszes kíséretével és királynői öltözékében visszavitte az ernyőt, bekopogtatott és megköszönte. Mire az asszony kétségbeesetten ezt mondta:- Óh ha felismertem volna, hogy ön az, akkor nem ezt az ernyőt adtam volna, és még egy teára is behívtam volna.

Miért nem fogadta el a választott nép a Messiást és miért olyan fájdalmas ez Pálnak? Van egy történet a Mózes második könyvében, szinte mindenki ismeri, amikor Mózes fent van a hegyen a kőtáblák dolgában és a nép unszolására Áron egy aranyborjút készít. Isten végtelen haragra gerjed, és Mózes a saját életét nem kímélve, mint vezető ezt mondja: Mégis, bocsásd meg vétküket! Mert ha nem, akkor törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál. ( 2Mózes 32,32) Pál olyan mély fájdalmat érez zsidó testvérei hitetlensége miatt, hogy azt mondja: kész lenne akár a saját üdvösségét is feláldozni (átokká lenni), ha ezzel megmenthetné őket. Ez a legmagasabb rendű önzetlenség kifejezése, amely emlékeztet Mózes közbenjárására a pusztai vándorlás idején. Gondoljátok el testvéreim, az egész nép élete hosszú ideje már azzal a reménységgel telt, hogy minden bajok és próbák ellenére az adott nekik erőt, hogy egyszer eljön a Messiás. Amikor megtörténik, az egész életük a történelmük a csúcspontjára ér, akkor egyszerűen nem ismerik fel. Nem veszítették el Isten szövetségét, Isten ígéretei érvényesek, mint választott népre továbbra is, de az egyik legnagyobb beteljesülésről egy szerűen lemaradnak, mert ők nem ilyen királyt vártak. Ők egy Rómaiakat legyőző hatalmas királyt vártak, és jött helyette egy szegény szamárhátas, akit ráadásul keresztre feszítenek. Pál, aki szintén Zsidó származású volt és felismerte a Messiást, milyen fájdalmat érezhetett a szívében?

A mi megtért keresztyén életünk is sokszor ezért szomorú, mert látjuk a Megváltót, átformálta az életünket és új emberekké lettünk, megváltozott az identitásunk és ki tudjuk mondani, hogy azzal hogy megtértünk Jézushoz a világ legjobb dolga történt velünk. Ennek ellenére itt vannak körülöttünk feleségek, férjek, gyermekek, szülők, barátok és rokonok, akik nem látják. Akiket a mi Krisztusi szemléletünk elveszettnek lát, és nagyon fáj, hogy miért nem ismerik fel Jézusban az életük urát. Nem tudunk mást tenni, mint amit Pál apostol is tett, hogy imádkozunk, és ahogyan tudjuk, hogy ez Izrael életében is csak egy időszakos vakság, úgy a mi szeretteink életében is ez így van, ebben reménykedünk! Ámen