„Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: a bűn rabszolgája. Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó.” (14-16)

Pál két dolgot ismer el ebben az igeszakaszban: azt, hogy kiszolgáltatott a bűnnek és hogy Isten törvénye jó. Megtapasztalja, hogy azt teszi, amit gyűlöl és nem akar, mégis tehetetlen, ő maga sem érti. Gondoljunk vissza Pál története honnan indult: farizeusként üldözte Krisztus követőit erőszakos indulattal és talán visszagondolva erre, ő maga is megdöbben mi mindenre volt képes elvakultságában. De fontos, hogy ezzel nem mentegetőzni akar! Éppen ellenkezőleg. A bűnt a törvény fényében látja meg, és világossá lesz számára, hogy ő a rosszat cselekedte, tehát az Isten törvénye jó.

Az apostol szétválasztja a lelkit és a testit. Talán úgy is tűnhet mintha „tudathasadása” lenne. Egyfajta kettős állapotról beszél. Eszerint a törvény – ami jó – lelki, az indulat pedig – amivel cselekszik – testi. A testiség itt az egész embert jelenti, minden testi-lelki vétkét. Ebből pedig az ember saját erejéből nem szabadulhat. Ezért teszi azt, amit nem akar, amit gyűlöl. De van megoldás és a következő versekben majd Pál is ezért a szabadulásért könyörög és ad hálát. Ahhoz azonban, hogy az ember eljusson ehhez a könyörgéshez és hálaadáshoz, elengedhetetlen annak ismerete, hogy mi lakik benne.

Ma nagyon divatos kifejezés az önismeret és valóban fontos és kikerülhetetlen, hogy megtudjuk, a mélyére ássunk annak, ami bennünk van, hiszen ezzel együtt tudunk kapcsolódni másokhoz, ez ad neki alapot. De mi adhatja meg ezt az alapot önmagunk ismeretéhez? A valódi, leplezetlen önismeretre csak az képes, aki már Jézus Krisztus ismeretében látja magát: hogy bár én bűnös vagyok és nem tudom azt cselekedni, amit akarok, Jézus megtette azt, ami az én szabadságomhoz kell és az Ő halála által úgy fogad el, ahogy vagyok. Aki én magam vagyok!

Imádság

Amint vagyok sok bűn alatt, De hallva hívó hangodat,

Ki értem áldozád magad, Fogadj el, Jézusom! Ámen. (RÉ21 713)