Napi lelki táplálék

Róm 7,6

Napi Ige – Záhorszki-Hangó Viola

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Most azonban, miután meghaltunk annak a számára, ami fogva tartott minket, megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy a Lélek új rendjében szolgálunk, nem pedig a törvény betűjének régi rendjében.” (6)


Az ember sokszor szabadulni akar. Szabadulni a hétköznapok gondjaiból, a fájdalmakból, betegségekből. De tulajdonképpen mit jelent a szabadság? Pál apostol úgy beszél a szabadságról, mint új helyzetről. Először a házasság képével példázza a hívők új élethelyzetét. Azt mondja, hogy a megtértek Krisztus halála által kikerültek a törvény uralma alól. Nem azt jelenti ez, hogy elítéli a törvényt, vagy hogy nincs rá szükség, hanem azt, hogy az ember látása a bűn következtében elhomályosodott és már csak a betűt látja a törvényből. A látás, a mi látásunk is, csak Krisztusban tisztulhat ki. A Lélek nélkül előttünk is homályos marad a Szentírás, de a Lélek új rendjében szabadok lehetünk a gyümölcstermésre. Így már nem annak a tulajdonai vagyunk, ami fogva tartott minket, hanem azé, aki feltámadt a halálból. A Heidelbergi Káté éppen erről beszél az 1. kérdés-feleletben, hogy az egyetlen vigasztalás a számunkra az, hogy mindenestől Jézus Krisztusnak a tulajdonai vagyunk, és ez azt jelenti, hogy bármi, ami történik velünk, az az Ő akaratával történik és a mi üdvösségünket szolgálja.

Pál tulajdonképpen arra hívja fel a figyelmünket, hogy Krisztus halálával történt egy helyzetváltoztatás – mint amikor a rabok szabadok lesznek – ami által már nem a törvény, hanem a kegyelem előterében vagyunk. Ezért már nem szorongatnak többé a törvény betűi, hanem Krisztusban lehetünk és így Istennek teremhetünk gyümölcsöt! Ő az, aki megszabadít és megajándékoz az új élet folyamatos lehetőségével, amiben szabad szívvel, Lélek szerint szolgálhatunk Neki!


Imádság

Urunk, adj nekünk világos látást, hogy szabadok lehessünk mindattól, ami megkötöz minket és add, hogy megláthassuk a Te nagy kegyelmedet, amit Jézus Krisztusban készítettél el számunkra. Kérünk, segíts minket, hogy jó gyümölcsöket teremhessünk és ebben az áldott, új életben minden munkánkkal Téged szolgálhassunk! Ámen.

Korábbi napok napi lelki táplálékai