„Simon, Simon, íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet!” (31-32)

Az utolsó vacsora termében Péter lelkesedik, mint mindig, de néhány óra múlva háromszor tagadja meg Jézust. Ő előre tudja mi fog történni, és figyelmezteti is tanítványát: „Simon, Simon, íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát.” Életünkön, saját bőrünkön, társainkon érezzük, hogy van egy sötét szellemiség, aminek időnként hatalma alá kerülünk. Valóban rostál minket. A rostában a búzaszemek egymáshoz csapódnak, úgy rázódnak össze. Kihull a konkoly, a szemét, a félszemek, és végül csak a tiszta búza marad. Az Úr figyelmeztet: rostálás következik! Mivel rostál a Sátán? Kétséggel, szorongással, félelemmel, a körülményekkel, a helyzetekkel. Nem tudjuk, kit mivel ráz meg. Lehet, hogy valakit kiráz az egészségéből, családjából, talán a gyülekezetből. Bármivel ráz, bárhogyan, célja az, hogy a Krisztusba vetett hitünkből rázzon ki. Ebben a drámai szituációban megnyugtató balzsamként szólnak Jézus szavai: „De én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited!” Júdás kiesett a rostán, Péter pedig nem. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Péternek azt mondja Jézus: De én előre imádkoztam érted. Mi tartotta meg Pétert a nyomás alatt, a szenvedésben? Jézus imádsága. Ne becsüljük le az egymásért való imádság erejét mi sem! Szolgálat ez, amivel mégis olyan ritkán élünk. Ahogyan Reményik Sándor fogalmaz szép versében:

„Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.

Valaki értem imádkozott
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?

Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.”

Ha megráz az élet könnyel, gyötrelemmel, talán az imádságunk is csak egy néma segélykiáltás, jusson eszünkbe: a Lélek kiált értünk, helyettünk! Ezért nem esett ki a rostán Péter, mert érte Jézus kiáltott, a Lélek könyörgött. Imádkozott érte Jézus, hogy meg ne haljon Péterben a hit, s mint Júdás, el ne rohanjon. S megmaradt egy hajtás, amiből újra kisarjad a hit. Így lehetett Simonból Péter, a kőszikla.

„Ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet.” Mit jelent ez? Hiszen egyszer már tanúi voltunk megtérésének a Genezáret-tavi nagy halászat után., és most Jézus mégis azt mondja megtérésed után… Egyszer kell döntő módon Jézus felé fordulnunk egész lényünkkel. Ez a megtérés. Attól kezdve viszont minden nap újra és újra vissza kell térnünk, Felé kell fordulnunk, mert a rosta ráz. Nehogy kiessünk!