„Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét.”(26)

Súlyos és első hallásra nagyon durva kijelentéseket olvashatunk a mai napra kijelölt újszövetségi szakaszban. Jézus azt mondja, hogy meg kell gyűlölnünk szeretteinket, sőt még saját magunkat is, másképpen nem lehetünk az Ő tanítványai. Vannak, akik úgy próbálják ezeket az erős kijelentéseket tompítani, hogy ezt a „meggyűlölni” szót, amit Jézus mond úgy magyarázzák, hogy ez igazából azt jelenti, hogy jobban szeretni. Magyarán, aki jobban szereti a családtagjait, meg saját magát, mint Jézust, az nem lehet az Ő tanítványa. Talán ez is benne van Jézus mondanivalójában, de többről is szó van.

Az első században keresztyénnek lenni egészen mást jelentett, mint ma a 21. században. Súlyos terhekkel és következményekkel járt, ha valaki egy keresztyén közösség tagja lett. Hiszen egyáltalán nem volt biztos, hogy például a szüleinek (főként a családfőnek) ez tetszett. És ha a családfő valamibe nem egyezik bele, akkor azt nem lehetett másképp csinálni az ókorban. Ha mégis máshogyan döntött egy családtag, ezzel szembe menve az apa akaratának, akkor az egyenlő volt a kitagadással. Keresztyénnek lenni az első században tényleg súlyos teher volt.

Ma már megváltoztak a dolgok. Ma inkább azt várnánk a Krisztus követésünktől, hogy a ránk nehezedő terhek enyhüljenek. Ha keresztyének vagyunk, akkor Jézus vegye le rólunk a terheket. Sokszor így gondolkodunk. Ebben a mai igeszakaszban viszont pont azt mondja Jézus, hogy a keresztünket cipelni kell, a terhek alatt kell maradnunk. Egy misszionárius számolt be a következő esetről. Egy távoli országban bennszülöttek egy nem túl mély, ám de sebesvizű folyón úgy keltek át, hogy kövekkel megrakott kosarakat cipeltek a hátukon, hogy a víz ne sodorja el őket. A misszionárius megpróbált a terhek nélkül a hátán átkelni, de csakhamar belátta, hogy a nehéz kövek nélkül túl könnyű a súlya és a víz magával ragadná. Belátta, hogy a megmaradását, pontosabban a folyón való átkelését az biztosítja, ha a terheket a hátára veszi és végig cipeli a túlsó oldalra. És valahol a keresztyén élet is pont ezt jelenti. A terheket felvállalni és átvinni oda a túlsó partra, ahol a Mester már vár bennünket.