„Szabad-e szombaton gyógyítani?” (3)

A hétköznapjainknak van egy rendje. Reggel korán kelünk, reggelit készítünk, megkávézunk, rendbe rakjuk az ágyat, felöltözünk, és megyünk a munkába, vagy otthon végezzük a házimunkát. Boltba kell menni, rokonokat, ismerősöket felhívni, tartani a kapcsolatot szeretteinkkel. Gondoskodni gyerekeinkről, elvinni az iskolába, aztán elhozni onnan. Aztán délután, estefelé talán kicsit csendesebb. Vacsora, tévézés, kikapcsolódás. Alvás, utána pedig reggel megint minden elölről. Lehet, hogy máshogyan szeretnénk, de talán már hozzászoktunk ehhez, és amikor valami közbeszól és a napi rutinunk felborul, akkor annak általában nem szoktunk örülni.

Ebből a körforgásból talán csak a hétvége jelent egy kis pihenőt, amikor megállhatunk a nagy rohanásban és egy picit jobban lazíthatunk. És ebbe a mi megszokott rutinunkba, kialakult rendbe beleszól az Isten és azt kéri, hogy legyen egy nap, amit neki szentelünk. Legyen egy nap, ami másabb, mint a többi. Ez a nyugalom napja. Ezt a napot tartották oly szigorúan Jézus korában a farizeusok, ez a nap különösképpen is Isten dicsőségére volt. És ezen a napon tilos volt bármiféle munkát is végezni, még gyógyítani sem lehetett. De hogyan szolgálja az Isten dicsőségét az, ha segíthetünk egy embertársunkon és mi nem tesszük azt meg? Sehogy. Legalábbis ez Jézus válasza. Szemben a farizeusok megszokott rendjével és rutinjával, Jézus azt mondja, hogy az Isten dicsőségét nem szolgálja önmagában sem a templom, sem pedig a törvény, de még csak a nyugalom napja sem. Jézus felrúgja a farizeusok rendjét és a szombatnapi tilalom ellenére odafordul a másik emberhez és segít rajta. És éppen ezáltal szolgálja az Isten dicsőségét. Azzal, hogy odafordul a másik emberhez.

Ez az ige azt mondja nekünk, hogy a mi megszokott, hétköznapi rendünkbe bele szól az isteni rend és azt kéri tőlünk, hogy önmagunktól elfordulva vegyük észre a másik embert, akinek segíthetünk, akinek lehet a mi ölelésünkre, bíztató szavunkra, vagy csak éppen meghalló fülekre van szüksége. Hiszen az Isten is ezt tette Jézus Krisztusban. Jézus a farizeusoknak így érvel: „Ha közületek valakinek a fia vagy ökre szombaton esik a kútba, vajon nem húzza-e ki azonnal?” Jézusban az Isten fordult oda a kútba esett gyermekeihez, hogy megmentse és kihúzza őket a mélyből. Ki az, akinek oda tudjuk nyújtani a kezünket, hogy mi is így cselekedjünk? Mert nem a szombat, hanem ez az odafordulás szolgálja Isten dicsőségét.