„Mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve.” Lk 1,49

Istenre hangolódva. Előfordult már veled, hogy nem vetted komolyan az imádságot? Csak monotonon, sokszor lehangolva elmondtad a szokott helyen és időben, kérted ugyanazt, mint azelőtt. Eldaráltad és úgy gondoltad, ezzel megadtad az Istennek, ami az Istené.

Mária imádsága itt Lukács evangéliumában nem ilyen. Erzsébet házában nagyon élő örömujjongás tör fel belőle. Istenre és tettei miatti örömre hangolva beszél az üdvösségről, saját hitéről, és arról a felfoghatatlan nagydologról, amit személyesen, rajta keresztül visz véghez az Isten.

Ezekből a dicséretekből kevés van manapság. Környezetünk, városunk, országunk többnyire nem kíváncsi sem Istenre, sem az Ő tetteire. Olyan ünnep felé közeledünk, ahol lassan az ünnepelt is sok helyen csak felesleges kelléke a karácsonynak. Ahol nem a megváltás elérkezésének örülnek, ott elmarad az Isten dicsérete is. Imák még nyomokban előfordulnak, de inkább az igényekre és nem Istenre hangolva.

Számomra nem akármilyen feladatokat adott ez az újszövetségi ének. Először is megtanít Mária szavain keresztül arra, hogy az imádságnak Istenre és az Ő tetteire hangolódva van igazán létjogosultsága. Ahogyan egy gitár is hamisan szól hangolás nélkül, úgy az imádságaim is azok, ha nem vagyok Istennel a megfelelő frekvencián és az Ő tetteit, ígéreteit nem tartom igaznak. Csak úgy imádkozom, hátha lesz valami. Ha így érzed, kérd a változást!

Másodszor megérteti azt is, hogy bizony az üdvösség felfoghatatlan és személyes dolog nekem is. Ha nem így tekintek rá, akkor messze vagyok az Istentől. Ha Krisztusban való megváltottság érzése nem tépi le a láncokat és szabadít fel az Úr magasztalására, akkor még nem adtam át az életemet Neki, csak elmélkedtem róla. Van-e neked ilyen zsoltárod? Nem papírra írva, hanem a szíved húrjain pengetve?

Harmadszor megtanít ez a történet az alázatos Krisztus hordozásra. Mária a saját alacsony társadalmi helyzetéről beszél és arról tesz bizonyságot, hogy ebben emelte őt fel igazán magasra az Isten. Ahhoz, hogy Krisztus növekedjen bennem, az egómnak alább kell szállnia, össze kell mennie és úgy kell maradnia. Ez magától nem megy, csak akkor, ha Istentől kéred a Lélek munkálkodását. Ha Ő nagy marad, akkor az Istenre hangoltság is zavartalan lesz és ennek természetes túlcsordulása az őszinte és mindenen áthatoló magasztaló imádság.

Dicsérd így az Istent, aki hatalmas karjával, csodásan cselekszik veled! Ámen