A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Zsid 13,8
Adjatok egy stabil pontot és én kimozdítom sarkából a világot. Mondta Arkhimédész, aki miután felocsúdott, bizonyára jót derült saját elképzelésén. Biztos pont a Földön kívül? Nevetséges- mondjuk mi magunk is, csillogtatva józan racionalitásunkat. Nem hogy bolygónkon kívül, de még azon belül sem nagyon találni ilyet. Mert a föld megremeg, a halmok leomlanak, árvizek jönnek és mindent visznek.
Ha lelki oldal felöl közelítünk, azt szoktuk mondogatni, hogy kevés olyan személy van ebben a teremtett mindenségben, akikre támaszkodhatunk. Gyermekként a szüleinkre, majd barátainkra, társunkra, családunkra tekintünk fix pontként. Ahogyan korosodunk, emberek érkeznek az életünkbe és mi bizalmat szavazva biztos pontként tekintünk rájuk. De az idő múlásával azt érezzük, hogy magunkra hagynak bennünket a biztos pontjaink. Minden változik: az ember öregszik, az érdekek átrendeződnek, stabil pontok jönnek és mennek.
A levél írója azt mondja: Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Nem csak a földön, hanem mindenhol. Stabilitást jelent az Ő személye annak, aki rátalál. Az Úr azért keres meg ma ezzel az igével, hogy rendezze benned a sfix pont kérdését.
Felkínálja most neked egyetlen stabil pontját: Jézus Krisztust. Ha kéred, akkor olyan alapot kapsz az Ő személyében, akire nyugodtan ráhagyatkozhatsz, mert Ő egészen biztosan nem fog megváltozni.
Mit is kell tenned? Segít az okos ember története a Hegyi Beszédből.
Először is légy igehallgató. Jézus így kezdi a példázatot: aki hallja az Én beszédeimet és cselekszi azokat. Aki nem hallja Jézus beszédét nem tud az Úrra építkezni sem. Sőt nem is nagyon foglakozik a lelki építkezésekkel. Hallgasd Őt, ahogyan megszólít a Biblia lapjait forgatva. Ha egy-egy bizonyságtételen keresztül keres és zörget, nyisd meg magadat őelőtte.
Másodszor: Amit meghallottál, építsd be! Ahogyan a Puzzle játékban keresed a felvett darabkának a helyét, úgy kell a hallott igét is a helyére rakni. Vigyázz, mert készen kapod és nem változtathatsz rajta!
Harmadszor: Vizsgáld meg alaposan az eddigi építményed. Ha nem Krisztusra alapoztad és nem az Istentől kapott elemekből építetted, akkor rögtön cselekedned kell. A példázatban a homokra épített házat összedönti a vihar. Keresd a változatlan alapot és építkezz addig, míg nem késő.
Arkhimédész örült volna a képzeletbeli biztos pontnak, amiről álmodott. Neked Isten olyan biztos pontot kínál, akivel nem kimozdította, hanem megváltotta ezt a bűnös világot. Örülj ennek velem! Alapozz a sziklára, hallgasd az igét, építs rá, mert Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Ámen