Köszöntjük a Tiszáninneni Református Egyházkerület Turisztikai oldalán. Portálunk ezen része azért jött létre, hogy olyan turisztikai értékek leírásait jelenítsük meg és reklámozzuk összefogottan, melyek kerületünk reformátusságának kezelésében, környezetében vannak.

Amennyiben gyülekezetében található bármilyen (a szó jó értelmében) turisztikai értékkel bíró látványosság, templom, harang, szálláshely, táborhely, stb. arról küldjön lehetőleg minél bővebb leírást és ha lehetséges képeket is a tirektartalom(kukac)gmail.com címre. Amit mindenképpen tartalmazzon a leírás: a látnivaló vagy szálláshely neve, leírása, elérhetősége, (ha valaki fel akarja keresni), és persze képek minden mennyiségben.

  • A szuhafői református templom

    1332-ben egyháza volt pappal. A reformáció korán elterjedt. A parókiát 1748-ban építették. Ismeretlen időben épült fa temploma 1763-ban leégett. Ezután határozták el, hogy új templomot építenek. 1782-83-ban épült késő barokk stílusban észak-déli tengelyben a mai templom. Az 1834-es földrengés megrongálta a templomot, de hamar kijavították.  
  • A szőlősardói református templom

    Nevét 1324 körül említik először, amikor egyházának papja is volt. A templom a XIV-XV. századokban épülhetett gótikus stílusban, eredeti ablakformái ezt igazolták. A lakosság 1567 körül reformátussá lett, így a templom az ő használatukba került. Ezt bizonyítja az 1595-ös templomösszeírás is.
  • A szögligeti református templom

    1250-ben román stílusban épült temploma 1595-ben református használatban volt. E templomot a katholikusok 1700-ban elvették a reformátusoktól. A reformátusoknak száz évig nem volt templomuk. A Türelmi Rendelet kiadása után, 1798-1800 között építették templomukat.
  • A szirmabesenyői református templom

    A szórványban élő, és a XX. század második felében megszaporodott helybeli reformátusoknak a vasútállomás mellett lakó Boros József felajánlotta háza egyik szobáját istentisztelet céljára, ezt használták 1975. március-1994. december 24-ig. Amikor ezt kinőtte a lélekszámban megszaporodott gyülekezet, 1994. dec. 24-től 2000. aug. 13-ig a község kutúrházában tartották alkalmaikat.
  • A színpetri református templom

    Az 1595-ös összeírás református templomáról szól. Sorsát nem ismerjük. 1748-ban épült egy fatornyos templom, ami 1791-ben leégett. Mai késő barokk templomukat 1792-ben, nyugati homlokzati tornyát 1793-ban építették. Egy 1877 előtti tűzvész az egész templomot elhamvasztotta. 1877-78-ban újjáépítették, azóta van díszes toronysisakja, a torony ma 25 m magas. A belső famennyezete kazettás jellegű, sötét színűre festett.
< 1 2 3 ... 9 10 11 12 13 ... 60 61 62 >