Köszöntjük a Tiszáninneni Református Egyházkerület Turisztikai oldalán. Portálunk ezen része azért jött létre, hogy olyan turisztikai értékek leírásait jelenítsük meg és reklámozzuk összefogottan, melyek kerületünk reformátusságának kezelésében, környezetében vannak.

Amennyiben gyülekezetében található bármilyen (a szó jó értelmében) turisztikai értékkel bíró látványosság, templom, harang, szálláshely, táborhely, stb. arról küldjön lehetőleg minél bővebb leírást és ha lehetséges képeket is a tirektartalom(kukac)gmail.com címre. Amit mindenképpen tartalmazzon a leírás: a látnivaló vagy szálláshely neve, leírása, elérhetősége, (ha valaki fel akarja keresni), és persze képek minden mennyiségben.

  • A színi református templom

    Középkori története a múlt homályába vész. Csak egyet tudunk, hogy az 1595-ös összeírás református templomáról tett jelentést. 1683-ban a Bécs felmentésére sietett Sobieski János lengyel király hazafelé vonuló seregei még azt a kis szívességet is meg akarták tenni a Habsburg császárnak, hogy kiverik a kurucokat a szomszédos Szádvárból.
  • A szilvásváradi református templom

    1576-ra reformátussá lett egyháza használta a középkori templomot, amit az 1595-ös összeírás is megerősít. 1628-ban épült templom toronnyal, mely a "mindent megemésztő idő érc-keze által leromboltatott". 1696-ban és 1732-ben is a reformátusok használták a régi templomot. A templom mellé 1746-ban fatornyot építettek, amely az új templom felépüléséig megvolt. E középkori templomot 1840-ben le kellett bontani.
  • A szikszói református templom

    Szikszó neve 1307 óta ismert. Temploma gótikus székesegyháznak épült a XIV-XV. századokban, de építésén később is sokat dolgoztak. A tornyon van egy rejtett román stílű ablak, ez arra utal, hogy a templom a XIII. század első felében épült volna. Ekkor a gótikus építés már csak mint bővítés vagy átépítés jöhet szóba.
  • A szerencsi református templom

    Temploma 1220 körül épült román stílusban. 1321-ben állt a templom, melyet 1480-ban gótikus stílusban átépítettek. A hajó déli oldalának közepén álló 26 m magas torony 1480 körül épülhetett. A torony alsó részén kőkeretes gótikus ablakok vannak, belső terében keresztboltozatos helyiség van, felső része barokk stílusjegyeket hordoz.
  • A szentistvánbaksai református templom

    Nevét 1317-ben említik először. 1696-ban a reformátusoknak kőtemplomuk volt, ennek sorsa ismeretlen. Mai templomukat 1818-29 között építették késő barokk stílusban, a déli homlokzat előtti 24 m magas tornyával. A belsőt fagerendás sík mennyezet fedi, az épület északon félkörívesen záródik.  
< 1 2 3 ... 10 11 12 13 14 ... 60 61 62 >