„Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra, mert az ember haragja nem szolgálja Isten igazságát." (19-20)

„De vajon a természet nem tanított-e meg minket ugyanarra, amit az apostol itt tesz, azzal,

hogy két fület adott nekünk, mégpedig nyitott füleket; és csupán egy nyelvet, mégpedig

fogakkal és ajkakkal körülvéve?” –mondta ezt egyszer valaki, és milyen igaza volt. Az egész történetet szeretném most arra kihegyezni, hogy reformátusok vagyunk, és gyülekezeti tagok vagyunk és Isten élő levelei vagyunk ebben a világban. Sajnálom, ha ezzel most nagy terhet teszek a vállatokra, de egyben ez egy szép teher, mert a nevünk fel van írva egy listára, azok listájára, akik Isten gyermekei ebben a világban, van-e ettől szebb dolog?

A mai emberek nem fognak hosszú teológiai értekezéseket olvasni, a mai emberek többsége sajnos nem olvas Bibliát. Az egyetlen evangélium, amit a környezetünk – a szomszédunk, a munkatársunk, a családtagunk – nap, mint nap olvas, az mi magunk vagyunk. Az életünk, a reakcióink, a tekintetünk, és bizony a beszédünk is. Amikor egy konfliktusban hirtelen, bántó módon reagálunk, az olyan, mintha a legszebb örömhírt egy piszkos, összetépett papíron nyújtanánk át. A csomagolás sajnos eltakarhatja a lényeget. Miért vagyunk hajlamosak bántóan visszavágni, úgy viselkedni, amit azután szégyellünk? Sajnos minden ember egocentrikus, és amikor valaki valami rosszat mond ránk, vagy megkérdőjelezi - olykor bántóan- Isten dolgait, akkor mi teljesen „normális” módon elkezdjük védeni magunkat. A személyes identitásunkat és mivel Jézus Krisztus életünk részévé vált, ezért a keresztyén identitásunkat is. Valójában ilyenkor nem gondolkozunk, hanem mintegy pajzsot tartva magunk elé, egyből reagálunk. Nos, ez ellen szól ez az igei rész, mert ennek a vége nagyon sokszor azt eredményezi, hogy megbántunk másokat, nem Isten gyermekéhez méltóan szólunk és ezt egyből a fejünkhöz vágják. Mi pedig bánkódunk, hogy rossz bizonyságtételt tettünk, amit nem biztos, hogy vissza lehet csinálni. Ami bánt, hogy megpróbáltuk a személyes életünkkel - mert szerintem ez a legjobb bizonyságtétel- egy másik ember Istenhez vezető útját segíteni és akár egy fél éves vezetést porig lehet így rombolni. Ha tetszik, ha nem, így is néznek ránk. Mit lehet tenni?

Maga Jézus is úgy hordozta az evangéliumot, hogy amikor gyalázták, nem gyalázott vissza; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát Istenre. Ha mi az Ő követői vagyunk, akkor a mi „fegyverünk” sosem a gúny, a sértett visszavágás vagy a hangos igazságosztás, hanem a türelem, az irgalom és a szeretet ereje. Az imádság a konfliktus előtt, ne csak utána: A legtöbbször akkor bukunk el, amikor elfelejtünk napközben imádkozni. Ha reggelente átadjuk a napunkat az Úrnak, és ezt a kérést fogalmazzuk meg: „Uram, ma védd meg a számat, és tedd szelíddé a szívemet”, akkor már van egy védőhálónk. A „pótreakció” bevezetése: Amikor valami felháborít vagy bánt, ne a válaszon törd a fejed, hanem mondj magadban egy egészen rövid, egyszavas fohászt. Pál vagy Jakab helyett mondhatod azt: „Uram, irgalmazz” vagy „Jézusom, segíts”. Ez a tizedmásodperces szellemi fordulat azonnal kizökkenti az agyad az önvédelemből, és visszahoz a kegyelem terébe. Hogy miért fontos mindez, hadd mutassam meg egy történet által: Egy lobbanékony gyülekezeti testvér, Péter hirtelen haragjában, a többiek előtt olyan bántó szavakkal illette egy társát, hogy utána mély bűntudat gyötörte. Elment az idős lelkipásztorhoz tanácsért, aki ezt a feladatot adta neki: – Menj haza, vágj fel egy tollpárnát, menj fel a templomtoronyba, és szórd ki az összes tollat a szélbe! Ha ezzel megvagy, jöjj vissza hozzám. Péter megcsinálta, majd amikor visszatért, a lelkész ezt mondta neki: – Most pedig menj ki a faluba, és szedd vissza az összes tollat a párnahuzatba!– De hát ez képtelenség! – kiáltott fel Péter. – A szél már régesrég mindenfelé szétszórta őket a kertekben és az utcákon! A lelkész szelíden így felelt: – Látod, fiam? Pontosan ilyen a hirtelen kimondott, bántó szavunk is. Elszáll, és sebeket ejt mások szívében. Kérhetsz majd bocsánatot, de a széllel szétszórt szavakat már soha többé nem tudod teljesen visszahozni. Isten vezessen bennünket a szavainkban is! Ámen. Tóth Tamás, Tetemvár