3Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: „Isten kísért engem”, mert Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. 14Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. (13-14)

Amikor ezt a mondatot elolvassuk, akkor egyből eszünkbe jut a Miatyánk egy részlete: „és ne vigy minket a kisértésbe.” És innentől kezdve jogosan tesszük fel azt a kérdést, hogy akkor most, hogy is van ez? Ez nyilvánvalóan egy ellentét, mert ha Isten senkit nem kisért meg, akkor Jézus miért imádkozza ezeket.

A szöveg megoldása a benne lévő görög szóban van, ugyanis szövegkörnyezettől függően más-mást jelent. A szó a peiraszmosz (πειρασμός), amely jelenthet bűnre való kísértést és jelenthet próbatételt is. Próba, teszt vagy megpróbáltatás (amelynek célja a jellem megerősítése, nemesítése – mint amikor a fémet tűzben vizsgálják). Kísértés vagy bűnre csábítás (amelynek célja a erkölcsi elbukás vagy a pusztulás). Amikor Jakab azt mondja, hogy „Isten senkit sem kísért”, a második értelemben használja a szót: Isten soha nem csábít senkit rosszra. De amikor Jézus arra tanít, hogy így imádkozzunk: „ne vigy minket peiraszmoszba”, a kifejezés a megpróbáltatásokra, nehéz helyzetekre és szellemi harcokra utal. Isten tökéletesen szent: A szentség azt jelenti, hogy Isten teljesen mentes minden rossztól, tisztátlanságtól és sötétségtől. Benne „nincs semmi sötétség”. Mivel Ő maga a megtestesült jóság és tisztaság, képtelen arra, hogy gonoszra ösztönözzön vagy bűnre csábítson, mert azzal saját isteni jellemével kerülne ellentmondásba. A bűn pusztít, Isten pedig életet ad: Minden, amit Isten tesz, az életet, a növekedést és a helyreállítást szolgálja. Ezzel szemben a bűn – ahogy Jakab is írja – halált és pusztulást szül. Isten, mint a szeretet és az élet forrása, soha nem akarná a teremtményei morális és lelki romlását.

A próbatétel értelmében Isten azért nem „visz bűnbe”, mert bár megengedheti, hogy nehéz helyzetbe kerüljünk a jellemünk formálása érdekében, a próbák célja soha nem a bukás, hanem a megerősítés. Amikor azért könyörgünk, hogy ne vígy minket a kísértésbe, az azt jelenti, hogy bár szükségünk van arra, hogy próbák által formáljon, de kérjük, hogy ennek a próbának a mértéke ne essen túl a mi képességeinken, hanem el tudjuk viselni. Isten nem csábít tevékenyen embereket a bűnbe, de szuverén módon megengedheti, hogy az Ő népe nehéz próbákon, megpróbáltatásokon és szellemi harcokon menjen keresztül (gondoljunk csak Jób könyvére, vagy arra, amikor a Lélek viszi Jézust a pusztába, hogy megkísértessék).

„Ne vigy minket kísértésbe”, így szemléltethetjük: egy anya magával viszi kisgyermekeit bevásárolni, és odamegy az édességpulthoz. Tudja, hogy ha kiviszi őket az emeletre, az csak kapzsiságot szít bennük, és nyafogáshoz, duzzogáshoz vezet. Bölcsen más utat választ – bármire is volt szüksége az édességpultnál, azt egy másik napra kell ütemeznie. Így az anya elkerüli a kellemetlenségeket, és megkíméli gyermekeit egy megpróbáltatástól. Az imádkozás, hogy „Ne vigy minket kísértésbe”, olyan, mintha így imádkoznánk: „Istenem, ne vigyél le ma az édességpulthoz”. Ez annak felismerése, hogy természetünkből fakadóan a haszontalan dolgok után vágyakozunk, és hogy Isten bölcsessége elháríthatja a bánatunk kellemetlenségét. T