7Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. 17Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel, és ne sóhajtozva, mert ez nem válnék javatokra (7;17)

Mit jelent az, hogy bízzak a vezetőmben, vezetőimben? Talán valamiféle emberi imádattal vegyem körül őket? Nos, itt ez a fajta bizalom és tisztelet, nem feltétlenül az embernek szól, hanem a benne lévő hitnek, Isten általi vezetettségnek, annak, kegyelemnek és tanításnak, ami át árad rajta és Istentől jön. Azt az utasítást kaptuk, hogy ismerjük fel és kövessük az istenfélő vezetést Krisztus testében, azt a vezetést, amelynek legitimségét az Isten igéjéhez való hűség és az istenfélő viselkedés mutatja. Török Zoli bácsi, Tóth János, Nemes Gyula. Kik ők? Hát az én volt lelkipásztoraim. Mi jut róluk eszembe? Az hogy Isten felé vezettek a tanításaikkal, hitükkel, egész életükkel, sokat köszönhetek nekik és nem szabad, hogy elfelejtsem őket, kell, hogy rájuk gondoljak, hálát adjak értük és imádkozzak értük. Valamiért Isten őket rendelte az én életembe és én hálás vagyok ezért. A vezetőknek nem kell tökéleteseknek lenniük, de képesnek kell lenniük életükkel megmutatni, hogy Jézus ereje valóságos, ahogyan hatással van az egyén életére és átalakítja azt. Ez egy olyan hitet mutat, amelyet ténylegesen követni lehet.

Engedelmeskednünk kell azoknak a vezetőknek, akiket Isten adott nekünk (feltételezve, hogy rendelkeznek a Zsidókhoz írt levél 13,7-ben említett jellemvonásokkal). Egyszerűen csak azt mondja nekünk, hogy engedelmeskedjünk azoknak, akik felettünk uralkodnak. Amikor Isten Igéjének tekintélyére hivatkozva szólnak, a vezetőknek joguk van megmondani nekünk, hogyan éljünk és járjunk Isten szerint.

Mint akiknek számot kell adniuk : Engedelmeskedünk és alávetjük magunkat vezetőinknek, mert Isten felelősséggel és elszámoltathatósággal helyezte őket felettünk. Természetesen ez nem mentesíti az egyéni felelősséget, de további elszámoltathatóságot és felelősséget ró a vezetőkre.

Mindezt hogyan tegyük? Mindig mondom az embereknek, egy alkalom közepette, hogy Isten látja, hogy éppen most mit gondoltok magatokban, érdekel-e, amit mondok, vagy másra gondolsz, vagy éppen nem tetszik, amit hallasz, de azért én is látok, nézem az arcotokat és az arcok is sok mindent elárulnak. A folytonos kritikus arcok, semmibe révedő tekintetek, a fintorok nem igazán hozzák meg az ember kedvét a szolgálathoz, hanem elveszik. Bátorítsuk tehát azokat, akiket Isten fölénk rendelt vezetőnek, mert mindannyiunknak sokat számít egy-egy jó arc, kedves, bátorító mosoly. Higgyétek el, volt olyan szolgálat helyem, ahol egy pár kedves arc tartotta bennem a lelket és a kedvet a szolgálatban.