„Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya.” (Zsid 6,19)

A sírkövek horgonya

Isten Ábrahámnak ígéretet tett, majd esküvel is megerősítette szavát, jóllehet semmi nem kényszerítette erre. Az emberi bizonytalansághoz igazodott, hogy legyen mibe kapaszkodnunk. A reménység több annál, minthogy a dolgok kedvező fordulatában bízzunk. A templomban kárpit választotta el a legszentebb helyet, amely Isten jelenlétét jelképezte. A Zsidókhoz írt levél ezzel a képpel mondja el, hogy Jézus már Isten színe előtt van, és értünk jár közben. Ezért akkor is reménykedhetünk, amikor saját bizonyosságunk megrendül. Belső állapotaink közben óráról órára változhatnak.

Ez a különbség nem elméleti. Van, aki évek óta betegséggel él, van, akinek bizonytalan a munkahelye, van, aki gyülekezete fogyását nézi tehetetlenül. Ilyenkor a remény könnyen puszta optimizmusra szűkül, arra a törékeny meggyőződésre, hogy „végül minden rendeződik”. A Zsidókhoz írt levél mást állít. A remény a jövő kiszámíthatóságával szemben, már egy megtörtént eseményen, Krisztus mennybemenetelén nyugszik. Ez akkor is tartja az embert, amikor semmi jel nem mutat rendeződésre.

A krónikás közben győzelmekről, elfoglalt koronáról és legyőzött óriásokról tudósít. Ezek valódi sikerek, mégis gyorsan a múlt részeivé válnak. Egyházunk bizonytalan időszakaiban könnyű vezetőktől, választási eredménytől vagy intézményi erőtől várni azt a nyugalmat, amelyet egyik sem tud tartósan megadni. Egy kis gyülekezet számára ez különösen erős kísértés, hiszen minden fogyás az eltűnés előjeleként mutatkozhat.

A keresztyén reménységben a várakozás megmarad, csak más súlya van. Ábrahám türelmesen kitartott anélkül, hogy látta volna a beteljesedést. A gyülekezetnek is terveznie, döntenie és dolgoznia kell úgy, hogy a végeredményt nem ő garantálja, sőt még az sem biztos, hogy a megláthatja. Ez nem tétlenség, hanem felszabadultság. Krisztus a bizonytalan jövőben is velünk marad. Ezért végezhetjük a feladatainkat úgy, hogy közben nem akarunk mindent mi irányítani.

A korai keresztyén sírfeliratokon és katakombákban is feltűnt a horgony jele. Ott rajzolták kőbe, ahol a földi biztosítékok már sorra elnémultak, a halál közvetlen közelében. A kép viharos tengert feltételez. A hajó mozog, a hullámok emelik és ejtik, miközben a horgony a láthatatlan mélységben tart. A horgony kötele oda fut, ahová szemünk még nem lát el, és éppen ott, a sír szélén vallja meg, hol van valójában az élet.

Imádság

Imádkozzunk azért, hogy amikor várakozásunk hosszúra nyúlik, és semmi jel nem mutat rendeződésre, ne a pillanatnyi biztonságot, hanem Krisztus jelenlétét keressük.