„…gyakorlottak az érzékeik a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (Zsid 5,14)

Kinek a terve?

Az egyházi tisztújítás évében hamar eljutunk odáig, hogy kik vezessenek bennünket. A nyár elején kerületünk közössége együtt tette fel a kérdést: „Kik vagyunk most?” Kár volna, ha e kérdés megválaszolása közös folytatás nélkül maradna. A nagykorúság ismertetőjele a gyakorlott érzék, amely különbséget tud tenni jó és rossz között. Ehhez több kellene a helyes mondatok ismereténél. A kitartó engedelmesség tanít igazán. A megkülönböztetés különösen akkor nehéz, amikor mindkét lehetőség vallásos nyelven szól, és saját érdekünk is kegyes indokok mögé húzódhat.

Dávid templomot akart építeni. Szándéka tiszta volt, Nátán is azonnal helyeselte. Éjszaka mégis megérkezett Isten szava: nem Dávid lesz a templom építője. A királynak ekkor kellett szembenéznie azzal, mennyire vált saját önazonosságának részévé a szent terv. Örülni tudott-e Isten ügyének akkor is, amikor annak befejezéséhez már nem kapcsolódott a neve?

Kierkegaard a szív tisztaságát egyetlen dolog akarásaként írta le. Dávid válasza ennek próbája. Dávid Istent akarta-e, vagy csak azt a szerepet, amit Isten szolgálatában elképzelt magának? Ugyanez a kérdés minket is elérhet. Megújulást keresünk-e, vagy csak saját tervünk győzelmét?

Kerületünk jövőjéről döntve előbb ezt az érzéket volna jó gyakorolnunk. Nevek kerülhetnek tisztségek mellé, a régi kérdés akkor is velünk marad. Ha Isten félbeszakítaná kedves forgatókönyvünket, felismernénk-e benne annak az Úrnak a szavát, aki maga épít házat népének? Az érettség itt válhat láthatóvá. Tudunk-e tovább szolgálni sértettség, háttéralkuk és önigazolás nélkül, akár úgy is, hogy a folytatás már másokra bízatik?

Kérjük Istent, hogy a tisztújítás előtt álló döntéseinkben az ő tervét ismerjük fel a magunkén túl.