„Dicsérjétek az Urat! Dicsérd, lelkem, az Urat! Dicsérem az Urat, amíg élek, zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek. Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lelke, visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei. Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor. Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, kenyeret ad az éhezőknek, kiszabadítja a foglyokat az Úr. Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr fölegyenesíti a görnyedezőket, az Úr szereti az igazakat. Az Úr őrzi a jövevényeket, támogatja az árvát és az özvegyet; de a bűnösöket tévútra vezeti. Mindörökké uralkodik az Úr, a te Istened, ó, Sion, nemzedékről nemzedékre. Dicsérjétek az Urat!"

Egyetemen, vagy ifin időnként játszattunk egy bizalomjátékot: párba állítottak minket, a párunknak háttal kellett állni, kezünket elöl keresztbe tenni, s hátra dőlve elengedni magunkat, bízva abban, hogy a hátunk mögött levő elkap bennünket.

Nem szerettem ezt a játékot. Hátra dőltem, mert gondoltam, hogy nem teszi meg velem a társam, hogy földre essek, mégis az a pillanat, amikor elengedte magát az ember, de még nem jutott a másik tartó kezébe ijesztő volt. Mindenki nevetett, nevetgélve oldottuk a feszültséget, de mielőtt eldőltünk volna, mindenkiben volt egy pillanatnyi habozás: vajon bízhatok –e a mögöttem állóban?

Különös dolog a bizalom: nem lehet kierőszakolni, nem lehet parancsra bizalmat érezni. Általában nem egyetlen perc, egyetlen esemény hatására születik meg az emberben, ugyanakkor egyetlen perc, egyetlen rossz döntés, egyetlen csalódás, egyetlen cserbenhagyás után elveszíthető.

Ez a zsoltár az Istenbe vetett bizalomra tanít, amely egészen más, mint az emberekbe vetett bizalom. Van, aki újra és újra csalódik, mert mindig emberekbe helyezi azt a bizalmat, amelyet egyedül Isten érdemel. Más meg falakat emel, mert úgy érzi, hogy csak akkor lehet biztonságban, ha senkiben sem bízik meg, ezért igyekszik elhatárolódni a másiktól, igyekszik egyedül megoldani a dolgait, igyekszik minél kevesebb segítséget kérni, minél kevésbé számítani, támaszkodni a másik emberre, nehogy ismét csalódás érje. Az Istenbe vetett bizalom azonban egészen más, mert nem mi tartjuk meg magunkat.

Bizalomjáték. Az ember becsukja a szemét, és hátradől. Kívülről nézve talán a dőlés pillanata a legnehezebb, pedig valójában nem ez a legfontosabb, hanem az, amikor az ember elhatározza, hogy dőlni fog. Mikor könnyű a döntés? Ha tudatosítja magában, hogy ki áll mögötte. Ha egy olyan ember áll, aki gyenge, erőtlen, vagy nem akar elkapni, akkor hiába nagy az én bátorságom, el fogok zuhanni.

Ha azonban egy erős és hűséges ember áll mögöttem, akkor még a reszkető bizalmam is elég ahhoz, hogy megtartson.

Nem az ember kapaszkodik olyan erősen az Istenbe, hanem Isten ragadja meg az embert és nem ereszti el. A kereszt a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy Isten hűséges: nemcsak ígérte, hogy megtart, hanem még a Fiát is odaadta értünk, hogy ígéretét betöltse. Ezért mondhatja a zsoltáros ilyen bizonyossággal: Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége, aki az eget és a földet alkotta, meg a tengert, és ami csak bennük van; ő meg is tart hűségesen mindenkor.

Imádság

Hűséges Istenünk, köszönjük, hogy benned soha nem kell csalódnunk. Amikor bizonytalanság vesz körül, taníts benned bízni, és emlékeztess arra, hogy erős kezeddel megtartasz minket. Add, hogy reménységünket ne mulandó emberekbe, hanem egyedül beléd vessük. Ámen.