„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (7)

Pál apostol fogságában írja ezt a levelet, felkészül minden eshetőségre, azzal is számol, hogy talán nem láthatja még egyszer Timóteust, akit lelki értelemben fiának nevez, hiszen maga az apostol készítette fel a Krisztus szolgálatára.

Hálát ad Timóteus hitéért és fogsága ellenére is ott él benne a reménység, hogy találkozhat még vele. Pál a feltámadt Krisztussal való találkozását követően minden idejét a szolgálatnak szentelte, így fogsága idején sincs szolgálaton kívül, lehetőségeihez mérten folyamatosan kapcsolatot tart az általa alapított gyülekezetekkel, munkatársaival, így Timóteussal is, akik távollétében is szolgálnak a gyülekezetekben.

Az apostol nagy örömmel emlékezik arról a képmutatás nélküli hitről, amely Timóteus egész szolgálatát jellemezte, és amit hívő nemzedékek tápláltak benne, Pál név szerint is említi Timóteus hívő anyját Éunikét és nagymamáját Lóiszt.

A képmutatás nélküli őszinte hit mellett Timóteusnak volt egy félénk, visszahúzódó természete is, ezért Pál bátorítja, hogy Isten Szentlelke által nem a csüggedés lelkét adta nekünk, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

A mi életünkben is érkezhetnek olyan pillanatok, amikor csüggedés lesz úrrá rajtunk. Bizonytalan külső körülmények, nem várt események, reakciók, vagy éppen belső kétségek miatt. Pál több helyen említi leveleiben, hogy Isten Lelke erőt ad a hívőnek, a szeretet pedig az egyik legnagyobb kegyelmi ajándék az életünkben. A józanság ebben az esetben nem elsősorban a megfontolt mérlegelést fejezi ki, hanem az Isten Lelke által megvilágosított értelemre utal, amely képes az Isten akarata szerinti cselekvésre.

Naponként kérjük el mi is Isten Szentlelkétől az erő, a szeretet és a józanság lelkét.