„Harcold meg a hit nemes harcát...” (12)

Az „Isten embere” megnevezés már az Ószövetségből ismert. Többnyire próféták kapcsán olvassuk. Az, hogy a keresztyénség első időszakában ismét találkozunk vele, arra utal, hogy az apostolok, az első gyülekezetek úgy érezték, az első században ismét egyfajta prófétai kort éltek meg. Ekkor születtek az újszövetségi szent iratok és az első keresztyén gyülekezetek.

Istennek embere elkötelezett az egészséges tanítás iránt, aki kerüli a tévelygéseket, a kísértéseket. Igazság, kegyesség, hit, szeretet, a Krisztus-követés ismérvei, az isteni kegyelem igazi gyümölcsei. Isten embere a hit nemes harcát vívja a tévelygésekkel szemben, ismertető jele, hogy mindig tiszta eszközökkel harcol a krisztusi tanítás jegyében.

Pál apostol visszaemlékszik Timóteus kapcsán, hogy milyen ígéretes volt a kezdet, amikor ünnepélyes körülmények között sok tanú előtt tett hitvallást, melyhez Jézus Krisztus Poncius Pilátus előtt tett szép hitvallása szolgáltatta a példát, amiből erőt meríthet.

Timóteust emlékezteti Pál, hogy tartsa meg a parancsolatokat. A szeretet kettős nagy parancsát. Szolgálatában, a hit nemes harcában ez mindig álljon ott mértékként, minden szavaiban és minden cselekedeteiben, az Isten és emberszeretet. Feladatunk ebben a világban Jézus Krisztus megjelenéséig tart, a nagy találkozásig, amire minden keresztyén vár. Isten műve lesz az, Ő fogja előhozni a megdicsőült Krisztust a maga idejében. Ő az egyetlen igazi hatalom, uraknak ura, királyoknak királya. Övé a halhatatlanság, aki az ember számára hozzáférhetetlen magasságban lakik.

Mi ezt az Istent magasztaljuk és azért adunk hálát, hogy kegyelme és jósága szerint elküldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy benne és általa megváltásunk legyen, a Szentlélek áldott munkája nyomán.