„1 Szeretem az Urat, mert meghallgatja könyörgésem szavát. 2 Felém fordította fülét, ezért őt hívom segítségül, amíg csak élek. 3 Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban van részem. 4 De az Úr nevét hívom segítségül: Ó, Uram, mentsd meg életemet! 5 Kegyelmes és igazságos az Úr, irgalmas a mi Istenünk. 6 Megőrzi az Úr az együgyűeket, elesett vagyok, de ő megsegít. 7 Légy újból nyugodt, lelkem, mert jól bánt veled az Úr! 8 Megmentettél engem a haláltól, szememet a könnyhullatástól, lábamat az elbukástól, 9 az Úr színe előtt járhatok az élők földjén. 10 Hittem, ha így szólok is: Igen elesett vagyok! 11 Kétségbeesésemben mondtam: Minden ember hazug! 12 Mit fizessek az Úrnak a sok jóért, amit velem tett? 13 A szabadulásért fölemelem a poharat, és az Úr nevét hirdetem. 14 Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe jelenlétében. 15 Drágának tekinti az Úr híveinek halálát. 16 Ó, Uram, én a te szolgád vagyok, szolgád vagyok, szolgálóleányod fia: levetted rólam a bilincset. 17 Hálaáldozatot mutatok be neked, és az Úr nevét hirdetem. 18 Teljesítem az Úrnak tett fogadalmaimat egész népe jelenlétében, 19 az Úr házának udvaraiban, tebenned, Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!”

Amit kapunk Istentől, az értünk van, de nincs a birtokunkban. Gazdagabbak leszünk az Úr adományaitól, de ez nem maradhat válasz nélkül. Az ajándékozás szokása hasonlóképpen működik emberek között. Ha kapsz valakitől egy ajándékot, akkor talán természetes, hogy gondolsz arra, hogy te is viszonozd valahogyan azt.

Ezért hatalmas felelősséggel jár az Úrtól való kérés és cselekvés az adományokkal. Talán bele sem gondolunk, mennyi lehetőség van a cselekvésre. A sok kapott jóval visszaélhetünk, megoszthatjuk azt, kisajátíthatjuk, megtarthatjuk, elzárhatjuk, felhasználhatjuk, és még sokféleképpen élhetünk az Úr nekünk adott javaival. Lehet a hálaadás, az örvendezés, a kérdezés, a gondolkodás, az imádkozás is a válaszunk. De viszonzás ez? Ez a zsoltár is azért íródott, mert valaki megénekelte a szorongattatást és a szabadítást is. A zsoltáros így jut el ahhoz a kérdéshez, hogy mi is az én felelősségem az Úr adományaival. Mi a következménye annak, hogy megszabadított az Úr?

Könnyen felmérheted, hogy hogyan viszonyulsz a sok jóhoz, amit kaptál. Gondolj csak bele, milyen következményekkel járt, amikor Isten meggyógyított a betegségedből! Mit tettél, amikor az Úr hívott téged a szolgálatra? Mi volt a következő lépésed, miután megtapasztaltad az Ő kegyelmét? Akármilyen válasz fogalmazódott meg benned, ma arra hív az Úr, hogy mindent adj át neki.

Te belegondoltál már abba, hogy mit lehetne visszafordítani vagy visszatéríteni az Úrnak azokból, amiket neked adott? Kicsit lehetetlennek is tűnik ez a kérdés, mert Istennek nem lehet mindent visszaadni, és nincs is úgy szüksége ránk, ahogyan nekünk rá. Jézus Krisztus áldozatában mégis felismerhetjük, hogy a szeretet az egész életünkre hatást gyakorol. Minden bajban, nehézségben, kétségben, szorongattatásban és félelemben is adja Isten az Ő irgalmát és kegyelmét. Ez pedig nem maradhat cselekvés nélkül. Nekünk csak annyink van, amennyit az Úr adott. Csak azt tudjuk adni, amit kaptunk. Így teljes lesz a kör. Krisztus értünk teljesen feláldozta magát, így nekünk is van szabadságunk arra, hogy átadjuk személyünket Istennek. A személyünket pedig meghatározzák a kellemetlen, zavaró, hibás és számunkra talán szégyellnivaló magatartásaink. Ide tartoznak a bűneink, a vágyaink, a terveink, a cselekedeteink. Mert arra van meghívásunk, hogy a kapott jót Isten dicsőségére fordítsuk. Tehetsz ma egy lépést a teljes átadáshoz, és felteheted a kérdést: mit nem tudtam még átadni az Úrnak?

Imádság

Uram Jézus! Add, hogy teljesen átadjam magamat neked, aki életét adta értem. Könyörülj, hogy életem az Atya, Fiú, Szentlélek Isten nagyobb dicsőségére legyen. Ámen.