„Köszöntelek titeket az Úrban én, Terciusz, aki leírtam ezt a levelet.” (22)

Ritkán szoktunk arra gondolni, hogy az újszövetségi írások java részét nagy valószínűség szerint nem azok írták, akiknek a neve a modern bibliafordításokban a könyv vagy levél elején található. A Pál apostol levele a rómaiakhoz esetében egészen biztosan így áll a dolog. Nem mintha a benne foglalt gondolatok nem Pál apostoltól származtak volna, de az ókori levélírás egyébiránt bevett gyakorlatához igazodva, a levél egészét ez a Terciusz nevezetű írnok vetette papiruszra. Terciuszról semmit nem tudunk. A neve csak annyit jelent: harmadik. Szinte bizonyosan egy rabszolga volt, akit Pál egyik mecénása – talán éppen a korinthusi Gájusz (lásd következő vers) – bocsátott rendelkezésére. Egész sor izgalmas kérdés vetül fel az Újszövetséggel foglalkozó bibliakutatók fejében ennek kapcsán, amibe most nem érdemes belemennünk.

Annyit talán mégis jó megjegyezni, hogy a verset szinte senki nem tartja érdemesnek magyarázatra. Terciusz, egy számnevesített ókori rabszolga pillanatnyi feltűnése a keresztyénség történetének egyik legnagyobb hatású iratában ugyan milyen üzenettel bírhatna a hívő ember számára? Milyen jelentéktelennek tűnik is ez a néhány szó a hitből való megigazulás kifejtéséhez vagy Izráel kiválasztásának és üdvtörténeti szerepének tárgyalásához képest! Bátorkodom mégis azt mondani, hogy a láthatatlan, szinte nevesincs alakok ilyen villanásnyi feltűnése a szent szövegeinkben egy hatalmas igazságra döbbenthet rá bennünket: az egyházban nem csak reflektorfény van, nem csak püspökök, tisztségviselők, zsinat és a hetilap címlapján szereplő sikeres életutak, hanem háttérben meghúzódó és munkálkodó életek sokasága, amelyeken talán könnyen átsiklik a figyelem, amelyeket talán sohasem tüntetnek ki díjjal vagy szerepeltetnek a nagyobb nyilvánosságban, de amelyek a maguk helyén mégis bizonyságot tesznek arról az Úrról, aki egybefogja az egészet. Terciuszok, harmadikok, negyedikek, és így tovább – áldott legyen Isten azokért, akik akkor is teszik, akkor is mondják, akkor is ott vannak, akkor is lehet számítani rájuk, ha és, amikor csak az Úr látja!

Imádság

Áldott légy, Krisztus, mert a te egyházadban mindenkire szükséged van! Segíts felismerni saját helyünket, saját szerepünket a magunk helyén, hogy a ránk szabott és ránk bízott szolgálatot neked tetszően vihessük végbe! Ámen!