Napi lelki táplálék

Róm 11, 11-16

Napi Ige – Makay László András

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„…Ha pedig az ő bukásuk a világ gazdagságává lett, veszteségük pedig a népek gazdagságává, akkor mennyivel inkább az lesz, ha teljes számban megtérnek…„ (12-13)


Micsoda elképesztő, minden értelmet meghaladó logika látszik Istennel kapcsolatban. Mit érdekli Őt, hogy szerintünk, hogy kellene történnie a dolgoknak és ki, mit érdemelne az életmódja és döntései miatt. Minket pedig jobban érdekel, hogy szerintünk hogy kellene történnie a dolgoknak és mit érdemelne a másik ember, mint az, hogy Isten szerint hogy kellene és mit érdemeltünk volna! A zsidó kultúra gazdagsága a mi nyereségünk is lett, ahogy az ószövetségi szimbólumok és kifejezések, igazságok olyan természetesekké váltak számunkra. Isten nagylelkűsége felülír minden előzetes elképzelést, merész tervezést, becslést. Imádkozzunk zsidó honfitársainkért itthon és szerte a világban!

Korábbi napok napi lelki táplálékai