„Most tehát ez a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul. De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül.” (9-10)

A hívő Ábrahám minden hívő atyja

Ebben az igeszakaszban ismét láthatjuk, hogy milyen súlyosak voltak a zsidók és pogányok hitbeli kérdései, és annak tisztázása az őskeresztyén időben. Újra meg újra vissza kell térnie rá az apostolnak. A szövetség külső jegyeit hordozó és az Ábrahámnak adott ígéreteket maguknak kisajátító és félreértelmező zsidók önbizalma olyan nagymértékű volt, hogy az apostolnak ismét és ismét szólni kellett erről a dologról. Olyan lenézéssel viszonyultak a pogányokhoz, hogy Pál nem hagyhatta szó nélkül. A mai keresztyének körében is gyakran előfordul az a gőgösség, hogy lenézik a nem hívőket. Sokszor úgy viszonyulnak hozzájuk, hogy ők „veszendő emberek”, akik nem tartoznak Isten népéhez.

Az apostol rámutat arra, hogy Isten Ábrahámot még körülmetéletlen korában igaznak nyilvánította a hite alapján, aki éppen e hite nyomán nyerte el a körülmetélkedést és örökölte a hozzá kapcsolódó ígéreteket.

Körülmetélkedése az ő megigazulásának következménye és nem előfeltétele volt. Ábrahám tehát akkor igazult meg, amikor még nem volt zsidó, és nem állt a körülmetélkedés parancsa alatt. Így ő a hívő pogányoknak is ősatyja éppúgy, mint a zsidóknak.

Újszövetségi példákat tekintve ezt látjuk a keresztség kapcsán, például az etióp kincstárnok esetében. Jeruzsálemben járt az Istent imádni, vágyakozott az ő igéjének megismerésére, olvasta, Fülöp által megértette, aztán a szép hitvallás után jöhetett a keresztség. Kornéliusz házában Péter prédikált Jézusról, akik hallgatták leszállt rájuk a Szentlélek, nyelveken szólva magasztalták az Istent, és következett a keresztség.

Jézus Krisztus kegyelme nem csak azé, aki beleszületett a keresztyénségbe, hanem mindenkié. Hirdessük kegyelmét, éljük a tőle tanult szeretetet, hogy minél többen elinduljanak és vele járják életük útját.

Imádság

Ó, Ábrahám Ura, ím, hallom szent szavad; csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót és vágyát elhagyom, s őt választom, ki őrizőm és pásztorom. Ámen. 797, 2. ének