„Mi tehát a zsidó előnye? Vagy mi a körülmetélés haszna? Minden szempontból sok! Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit. De mi van akkor, ha némelyek hűtlenné váltak? Vajon az ő hűtlenségük hűtlenné tenné Istent? Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont „minden ember hazug…” (1-4)

Isten rájuk, ránk bízta igéit!

A megelőző szakaszokban Pál elmagyarázta, hogy Isten, hogyan szeretné az embert bevonni a maga tervébe. Az ember ezzel szemben inkább fellázadt Isten ellen, és bálványokat gyártott saját magának. A zsidók a pogányokat ezért nem becsülték sokra, bálványimádóknak tartották. Saját magukat viszont előtérbe helyezték.

Pál most fordít egyet ezen a zsidó megközelítésen, és azt mondja, hogy ők ugyanolyan lázadók Istennel szemben, mint a pogányok. Hiába vannak a törvényeik, és hiába teszik magukat erkölcsileg magasabb szintre, Isten igazsága szempontjából ez nem elégséges. Az ember gyakran elképzeli magáról, hogy jobb és több mint a másik, hogy megérdemli Isten kegyelmét, de a másik nem. Az emberi gonoszság és hűtlenség azonban nem tudja keresztezni Isten útjait. Nem tudja megszüntetni Isten hűségét. Isten hű marad ígéretéhez minden emberi hűtlenség ellenére is.

Mindnyájan méltatlanok vagyunk tehát Isten kegyelmére. Isten igazságával szemben mindenki megváltásra szorul.

Ebbe a tényfeltárásba helyezi bele az apostol azt, hogy a zsidókra „Isten rájuk bízta igéit.” Ez az ige egyszerre jelenti azt a szövetséget, melyet Isten először Ábrahámnak és az ő utódainak jelentett ki, azután a törvény és a próféciák által pecsételt meg és fejtett ki. Ezek az igék pedig azért voltak rájuk bízva, hogy először maguknál őrizzék, éljék, azután pedig a sáfárkodás idején, az egész világon közzé tegyék. Előbb tehát letéteményesek, azután sáfárok voltak. Micsoda kegyelem, hogy Isten egy népet az ő Igéjének közlésére méltat.

Jézus hasonlómódon kiválasztja tanítványait rájuk bízva az igehirdetés szolgálatát. Hasonlómódon, hogy ne csak őrizzék, hanem a sáfárkodás idején az egész világon közzé tegyék, hirdessék. Ez az igehirdetés egyszerre jelenti a vigasztalást, gyógyítást, szeretetszolgálat gyakorlását, mindazt, ami a missziói parancsban benne foglaltatik. Erre a szolgálatra méltat bennünket, mai tanítványait is! Az igaz Isten, a gyarló, bukdácsoló, hazug emberre rábízza igéit!

Isten választott népe, a tanítványok, és a mi esetünkben is jogos a kérdés: De mi van akkor, ha némelyek hűtlenné váltak?

Nagy kegyelem, hogy Atyánkat így ismerhetjük: Isten mégis hű, Isten igaz és kész a kegyelemre!

Imádság

Ima

Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr, bűnbánó szívvel, ím, eléd borul hű néped, áldva felséges neved, hogy esdve kérje nagy kegyelmedet. Gondolsz ránk, híven oltalmaz kezed, rólunk egy percre azt le nem veszed, irgalmasságod mindig oly közel, és erős karod minket átölel. Nagy jóságodra méltók nem vagyunk, rossz útra térve gyakran elhagyunk; áhítjuk mégis szent igéd szavát, megtérő gyermekid fogadd be hát.

Kérünk, Úr Isten, Krisztus Jézusért, vérrel pecsételt szent szerelmedért: irgalmasságod közöld mivelünk, és tárd ki szíved, végy be, Istenünk! Ámen.

205. ének