Jézus … „így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem!” Lukács evangéliuma (23)

Krisztus követésének természetes része a lemondás. Olyan társaságban vagyunk Őt követve, ahol van, ami nem méltó Jézushoz. Az önmegtagadás néha lemondás is. De mi mindent kárnak ítélünk Jézus Krisztus mindent felülmúló ismeretéért, ugye? Ugye nekünk is ugyanannyira kincs, mint Pál apostolnak ahogy leírja a Filippibelieknek írt levél 3,8-ban? Ha elvitatjuk Isten jogát arra, hogy megítélje mi tesz nekünk jót és miről kell lemondanunk( vagy éppen mire kell még mindig csak várnunk) akkor azt mondjuk ki, hogy mi jobban tudjuk, mint Ő. Akkor megint azt a bűnt követjük el, hogy nem tekintjük őt minden tudás tudójának, sem pedig mindenhatónak de tökéletesnek sem! Melyik tagadása nem rettent meg téged? Ha azzal küzdünk, hogy Isten mit és miért nem enged meg nekünk és ezen kívül mit és miért tilt meg, akkor a Miatyánk mindennapi kenyerével kapcsolatos kérését önkényesen megváltoztatjuk: a mi mindennapi mérgeinket add meg nekünk ma kérésre.

Vagyis, hagyd meg nekünk… Hiszen, ha nem tudunk vagy vagyunk hajlandóak lemondani valamiről Jézus követéséért, akkor az mérgező és eltávolít Krisztustól. Néha úgy viselkedünk, gondolkozunk és panaszkodunk, mintha Isten ki akarna fosztani minket, nem pedig megajándékozni mindazzal, amit szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve el nem tudna képzelni( 1Kor.2,9)… Jusson eszünkbe Péter, aki „… ezt mondta neki ( Jézusnak): Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Jézus így szólt: Bizony mondom nektek: mindaz, aki elhagyta házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy szántóföldjeit énértem és az evangéliumért, az százannyit kap: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet.„