A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„ Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé. ettek és jól laktak mindnyájan: azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.”
Ezt a történetet kisebb változtatásokkal, hatszor is olvashatjuk az evangéliumokban. Máténál és Márknál négyezer emberrel is megtörténik a csoda. Van, ahol nem a tanítványok úti csomagjából kerül elő a hal és a kenyér, és a maradék mennyiségében is lelhetünk különbséget.
Ez az esemény olyan fontos volt és olyan nagy jelentőséggel bírt az evangéliumot lejegyzők számára, hogy mindenképpen meg akarták örökíteni és az utánuk jövő nemzedékek tagjainak is örökül akarták hagyni. Szerintem azért, mert ennek már ők maguk is tevőlegesen a részei voltak. Ők szólnak az ott lévők érdekében, velük beszéli meg a Mester a helyzetet, ők ültetik le a jelenlévőket és aztán ők adják át nekik az ima és áldás után megszaporodott ételt. És valószínű, hogy a maradék begyűjtésében is nekik kell segíteniük. Látják a csodát, kezükben viszik az ételt és maguk is esznek belőle. Felfoghatatlan, érthetetlen és mégis igaz.
Az a sok ember azért követte Jézust, mert éheztek a jóra, az igazra, a reménységet adó, hatalommal kimondott tanításra. Megkapták, amire vágytak. De az a Jézus, aki a kísértő szavára azt felelte a pusztában, hogy nem csak kenyérrel él az ember, pontosan tudja, hogy az Ige mellett bizony ételre is vágynak a hallgatói. Egyszerre látta bennük a lelkében éhező embert és a korgó gyomrú követőt, és mind a kettőre gondja volt. Tudjuk, hogy azt tanította, keressétek először Isten országát és az ő igazságát és minden egyéb megadatik. Itt meg volt a sorrend, hiszen akár a világ végére is elmentek volna, - mert, hogy már majdnem ott voltak - csak hogy hallgathassák. És bekövetkezett a csoda, az a két nyeszlett hal és öt lapos árpakenyér bizony elég lett mindenkinek. A sok-sok kosárnyi megmaradt darab is azt erősítette, hogy aki itt cselekedett, az mindenre képes.
Ezek után nem lehet nem emlékezni a 107. zsoltárra, ahol ezt olvassuk:” az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban és kimentette őket szorult helyzetükből…mert megitatta a szomjazókat és jól tartotta az éhezőket…”
Közösségbe vonta őket magával és köztük is közösséget teremtett, ezért kellett leültetni őket csoportokban, hogy el ne feledjék kikkel ettek együtt a csodálatos kenyerekből és halakból.
Annak a tanítványnak, aki részese volt bármilyen csodának, nem szabad azt elfelejtenie és el kell mondania másoknak is. Nekünk, mai követőknek is adatik alkalom az asztalközösségre az úrvacsorában. Azt, akivel együtt ettünk az Úrtól kapott kenyérből, úgy kell kezelnünk, mint aki részese volt ugyan annak a felemelő eseménynek. Egy közösségben voltunk, hát maradjunk is meg abban. Jaj, nekünk, ha nem látszik meg rajtunk, hogy együtt ettük az Úr kenyerét és ittuk a borát.
Kegyelmes Megváltónk! Köszönjük neked, hogy úgy bánsz velünk és úgy igazgatod életünket, hogy nem csak a lelkünkre, de a testünkre, annak szükségleteire is gondot viselsz. Kérünk, erősítsd meg a közöttünk levő testvéri kötelékeket, hogy ne feledhessük el, együtt hallottuk szavad és együtt ettünk a te asztalodról. Nyugodjon meg a te lelked kisebb és nagyobb közösségeinken, hogy szeretet és békesség legyen köztünk minden körülmények között.