A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.
„Kinek mond engem a sokaság?”
„Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának”
Korunk egyik „nép betegsége”, hogy sokaknak nincs semmiről önálló véleménye. Hivatásos megmondó emberek szavait szajkózzák, de hogy mi valójában az igazság, mi a történések célja, oka, veleje, az nem is érdekli őket. Úgy teszünk, mintha a közvélemény mindig igazat sugallna, és nem vesszük a fáradtságot, hogy dolgok mélyére ásva kialakítsuk a saját válaszunkat egy-egy létfontosságú kérdésben.
Jézus is megkérdezi az övéit, hogy mit gondolnak róla az emberek, és rá kell jönnie, hogy nincs egységes álláspont. Ha csak az nem, hogy olyan valakinek, tartják, akinek különleges kapcsolata van az Örökkévalóval. A korabeli emberek hitték, hogy nagy bajok és katasztrófák idején feltámadnak és visszatérnek a próféták, hogy segítségére legyenek a népnek. Ilyen jelenségnek vélik az Ő felbukkanását.
Ebből a válaszból adódott a következő kérdés is, amire Péter adja meg a feleletet. „Hát ti?” Mintha azt kérdezné, mind azok után, amit láttatok, hallottatok, átéltetek velem, ti, kinek mondotok?
Mert a tanítványoknak állást kell foglalniuk. Személy szerint kell megadniuk a választ, mert ettől függ minden. Nem lehet ellubickolni a közvélemény által elfogadott állításban, sem abban, hogy mi az egyház tagjai még jó, hogy tudjuk ki vagy Te. Nem a más hitére, nem a más meggyőződésére kíváncsi, hanem arra, hogy mi, egyen-egyenként mit mondunk róla.
Péter hitvallásában benne van az igazság: Az Isten Krisztusa vagy!
Felismeri különleges kapcsolatát az élő Istennel, azt, hogy Ő küldte el a világba. Felkente, ez adja a rangját, s munkáját, amellyel majd megbékíti Istent és megmenti az övéit. Ez a rövid hitvallás elég volt Jézusnak. Azt parancsolta nekik, hogy tartsák titokban ezt a felismerést. Hiszen a követők széles köre majd csak akkor tudja elfogadni, hogy Ő a régen várt Messiás, ha küldetését végig viszi, meghal és feltámad.
A tanítványnak meg kell vallania a hitét és meg kell élnie a mindennapokban a keresztyénségét. Mennyivel könnyebb dolgunk van, mint az első tizenkettőnek! Mégis, sokszor elmarad a hitvallásunk. Félelemből, lustaságból, nemtörődömségből, szégyenkezésből, vagy, mert nem érdekel a dolog bennünket. Pedig a kérdés nekünk is szól: Te kinek mondasz engem?
Engedd meg Urunk, hogy minden nap ott legyen a gondolataink között, hogy Te vagy az Isten Krisztusa, te vagy a mi Megváltónk, Szabadítónk, aki bocsánatot, életet és örök életet adott nekünk!