„Amikor meglátta Jézust, felkiáltott, leborult eléje, és hangosan ezt mondta: Mi közöm hozzád Jézus, a magasságos Isten Fia? Kérlek, ne gyötörj engem!

Jézus erre megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió – mert sok ördög költözött bele.”

Ez a csodatétel egyike azoknak, amivel a huszonegyedik század embere nem tud mit kezdeni. Távol állnak tőlünk a démonok, a gonosz lelkek, az ördögök, a gonosz. A gyermekmesék, jobb esetben a mítoszok. vagy a fantázia világába utaljuk őket. A megszállottakra ráhúzunk valami jól hangzó orvosi elnevezést – mondjuk skizofrénia -, vagy azt mondjuk pszichés zavarok. Esetleg kijelentjük, hogy egyszerűen bolond az illető vagy megátalkodott gonosztevő. Az ókori ember másképpen állt hozzá az ilyen állapotban levő embertársához. Tudta és hitte, hogy azért viselkedik úgy, hogy el kell távolítani a közösségből, sőt, meg kell akadályozni, hogy kárt tegyen másban vagy önmagában, mert gonosz erők működnek benne. Nehéz elhinni, de ezek az erők nem csak léteztek és léteznek, de cselekszenek is. Tetteik mozgatója az Isten ellenlázadó, embergyilkos céllal őket foglalkoztató és uraló Sátán. S hogy ez valóban így van, éppen ez a kis változtatással mindhárom evangéliumban megörökített történet bizonyítja. A megszállott és rajta egyedül segíteni képes Messiás találkozik. Küzdelem kezdődik közöttük, amolyan, párbaj féle. Mind a két fél tudja, kivel áll szemben. A gonosz lelkek azzal próbálkoznak, hogy nevét és rangját kimondva hatalmuk alá vonják Őt. Ez az emberek esetében, vágyaikat, céljaikat, személyiségüket ismerve, működni szokott. Jézusnál azonban nem. Megparancsolja nekik, hogy hagyják el a megszállt testet és távozzanak. A rossz és a jó küzd egymással, de nem lehet kétséges, hogy melyikük fog győzni. Jézus úr a gonosz felett is, nem csak a kísértéseket tudta kivédeni, de van ereje parancsolni a tisztátalan lelkeknek. Visszakérdez, s a megszállók összefoglaló nevét a szerencsétlen, önmagát, személyiségét elvesztett férfi ki is mondja.: Légió. El is dőlt a dolog, s a megszállóknak nincs más útja, mint visszatérni oda, ahonnan jöttek. De ők ezt nem szeretnék. Mert a gonosz nem kedveli a pihenőket, a rendelkezési állományt, működni szeret: összezavarni, megbetegíteni, gyalázatos, emberhez nem méltó gonosz dolgokra rávenni és végső célja az elpusztításunk. Nem csak a lelket, de a testet is el akarja veszteni.

Jézus engedékeny velük szemben, talán azért, hogy mindenki előtt világossá legyen mi a gonosz célja. Megengedi nekik, hogy a disznó konda tagjaiba költözzenek, azok pedig megvesznek és a magas partra rohanva belezuhannak a tóba.

A gonosz erők most is áldozatokra várnak és sajnos találnak is olyanokat, akik hajlandók utat engedni nekik az életükben. Nehéz felismerni őket, mert álcázzák magukat, de aki kaput nyit, előbb utóbb a szolgájukká, eszközükké válik. Szabadulás, menekülés csak Krisztus által lehetséges.

A helybeliek elküldik az Urat, nem akarják, hogy náluk maradjon. Rossz az értékrendjük és nem ismerik fel, hogy mi lenne valóban jó nekik. Mi vajon, hogy állunk ezzel?

„Jézus, menedékem, hű oltalmam nékem, te vagy egyedül.

Lelkem a viharból, bűnből, minden bajból hozzád menekül.

Bár a föld mind romba dőlt, s ha a pokol maga hány tőrt,

Jézus maga áll őrt!”