„… erőt és hatalmat adott nekik..Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak. Ezt mondta nekik: Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, két-két alsóruhátok se legyen…Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is a lábatokról, bizonyítékul ellenük.”

Eljött a pillanat, amikor a tanítványoknak feladatot, küldetést ad a mesterük. Eddig még gondolhatták azt, hogy ők csak azért vannak Jézus mellet, hogy növeljék a súlyát, fontosságát. De meg kell tanulniuk, hogy ők nem díszkíséret csupán, hanem nagyon fontos szereplői a Messiás munkájának. Most hatalmat kapnak tőle és az alvó üzemmódból aktívba kell váltaniuk. Ez a kiküldés az első próbája annak, hogy mire képesek egyedül, illetve kettesével? Mit jegyeztek meg mindabból, amit eddig hallottak? Még nem tudják, hogy ez lesz majd a dolguk akkor is, amikor a rabbi már nem áll mellettük. Isten országáról, annak eljöveteléről kell beszélniük és gyógyítani a betegeket. A felszerelésüket is megszabja Jézus, a minimálisra szorítva a kellékek számát. Ahhoz a feladathoz, amivel megbízta őket nem külső dolgok, hanem belső, lelki felszerelés kell.

Nyilván tudta, hogy mire lesz szükségük, mint ahogy azt is, hogy mindenütt lesznek olyanok, akik önként vendégül látják majd őket. Így azzal a biztos tudással kellhettek útra, hogy aki küldi őket, annak gondja van arra is, hogy szállásuk biztosítva legyen. Nem kell kapkodniuk, aggodalmaskodniuk, mert mindent, amire szükség lehet, megkapnak majd. Sok résszel később meg is kérdezi őket Jézus, hogy volt-e valamiben hiányuk és a válasz határozott nem.

Mert a kiküldött tanítvány Isten elő üzenete, azt hirdeti, azt éli. Ehhez nem kell pénz, ruha, táska, erszény, bot. Egy nagy igehirdető így írt erről:”A tanítvány nem keres, nem reprezentál, nem szórakozik, nem utazik, nem politizál, hanem átad egy üzenetet, kihirdet egy proklamációt. Nagykövete annak, akinek teljes hatalom adatott mennyen és földön, s mégis személyére nézve úgy ki van szolgáltatva a világnak, mint a bárány, amelyet a farkasok közé küldenek.”

Az eseti szolgálatra kiküldött tizenkettőnek is számítania kellett arra, hogy lesz, ahol nem látják őket szívesen. Azokat, akik elutasítják a szolgálatukat, nekik is el kell utasítani, úgy, ahogy a pogány városokból kiérők szokták: a port is lerázva a lábukról, hogy semmi ne tapadjon onnan hozzájuk.

A mai tanítványoknak sem felesleges elgondolkozni Jézus szavain. Az igehirdető hitelességét és méltóságát nem a drága öltöny, a kézzel varrt bőrcipő, a milliós karóra és a luxusautó adja, hanem a felhatalmazással, hűségesen átadott üzenet.

Az apostolok szolgálata sikeres volt, a jézusi tanítás sokakhoz eljutott, betegek gyógyultak meg és munkájuk nyomán áldás fakadt.

Vajon mi áldáshozó tanítványok vagyunk-e?

Taníts minket Urunk alázatosan szolgálni és felismerni mennyi szükségtelen dolgot halmozunk fel, mert azt hisszük ezeken múlik a tanúságtételünk hitelessége. Teremts bennünk tiszta szívet és áld meg minden szolgáltunkat!