Napi lelki táplálék

Lk 16-18.

Napi Ige – Csomós Józsefné

A Református Bibliaolvasó Kalauz magyarázatos napi tápláléka.

„Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok!”


Vajon mi köze lehet egymáshoz a lámpásnak, és a kiderülő titkoknak? No és annak, hogy akinek van, annak még adatik, de akinek nincs, attól még az is elvétetik, amije van? Első ránézésre nem valami sok, de ha jobban belemélyedünk Jézus szavainak értelmébe, talán felsejlik az összefüggés. Ha János evangéliumát ismerjük, tudjuk, hogy ő magát Jézust nevezte világosságnak, aki eljött a sötétségben tévelygő világba. Fényét, tanítását megosztotta hallgatóival, nem rejtette el, hanem szavával és tetteivel is beragyogta a helyeket, ahol megfordult. A figyelmes tanítványok sok, addig számukra sötétben maradt dolgot érttettek meg. Később pedig maguk is továbbadták a tanítást és fényt gyújtottak mások lelkében, életében. Aki ismeri az evangéliumot és Jézus tanítványa lett, az sok mindent másképpen lát, mint azok, akik híjával vannak ennek a tudásnak. Másképp látja az életet, annak történéseit, végét és célját. Tudja, hová fut ki mindaz, amiről Jézus beszélt, s amire felkészítette őket.

Ezeket azonban nagyon figyelmesen és folyamatosan kell hallgatni, olvasni, mert benne rejlik az Isten ígérete és az élet megoldása. Aki felületesen hallgatja, nem egész értelmét megfeszítve törekszik annak megértésére nap, mint nap, annak minden eddigi ismerete hiábavalóvá lesz. Elveszíti, amit eddig megértett, mert nem viszi többé előbbre a hitben. Valahogy úgy, mint ahogy az apostol az úrvacsorával élésről tanítja: aki nem becsüli meg az Úrnak testét, az ítéletet eszik és iszik.

Kiválasztottak vagyunk, feladatra választtattunk ki, éljünk hát e szerint: legyünk figyelmes tanítványok, akik nem rejtik el mások elől, amit megértettek, hirdessük Isten országának előttünk már feltárult világosságát és tapasztalni fogjuk, hogy ez által mi magunk is többek és lelkiekben gazdagabbak leszünk.


Kérünk Istenünk, űzz el minden sötétséget az életünkből és engedd, hogy Jézusunkat minél jobban szerethessük, és megismerhessük. Segíts, hogy ahogyan mondta, mi is világossága lehessünk ennek a világnak.

Korábbi napok napi lelki táplálékai