Az egyház történetét Isten irányítja

„Hirdette az Isten országát, és tanított az Úr Jézus Krisztusról...” (31)

Pál apostol római tartózkodása alatt megengedik, hogy külön lakjon az őt őrző̋ katonával. Három nap múlva magához hívatja a római zsidók elöljáróit, akiknek beszámol peréről. Nincs panasza a népe ellen, de a császárnál kellett fellebbeznie. A zsidókat senki sem értesítette Pál felől, nem vádolták meg, de hallották, hogy a keresztyén mozgalmat mindenfelé ellenzik, ezért egy másik napon sokan eljöttek hozzá, hogy beszélgessenek erről. Pál bizonyságot tett egész nap Isten országáról és Jézusról Mózes törvénye és a próféták alapján, egyesek hittek bizonyságtételének, mások nem, Pál végül Ézsaiás 6, 9–10-et idézi a nép engedetlen szívéről: Isten üdvössége a pogányoknak adatott, mert a zsidók visszautasítják azt. Pál még két évig maradt bérelt szállásán, sokan felkeresték közben, ő pedig hirdette Isten országát és prédikált Jézus Krisztusról minden megszorítás nélkül.

Az Apostol Rómába eljutva, ismét hirdeti a „hivatalosoknak” és „nem hivatalosoknak” az evangéliumot, akik ismét különböző válaszokat adnak erre. Lukács beszámolója gyakorlatilag itt ér véget. Mondhatjuk, hogy a csúcsponton, mert Isten gondoskodik az ő egyházáról.

Bizonyos lehet előttünk, hogy az Apostolnak nem Róma volt a célja. Sokkal inkább cél volt a kitartás, az Istenhez való hűség, még azzal a véget nem érni akaró ellenállással is, ami Izrael népe részéről volt tapasztalható, akik elsődleges címzettjei voltak a megígért és Jézus Krisztusban beteljesedett Messiásnak. A folyamatos elutasítások ellenére is, Isten az ő szolgáin keresztül is megtartja az ő népét, egyházát, ha kell, akkor a pogányokon keresztül is (pogány-keresztyénség).

Lukács hűségesen töltötte be Teofilnak tett ígéretét (Lk 1, 1-4), hogy beszámoljon neki a kétségen felüli valóságról. Ez pedig az, hogy Isten minden történéssel együtt és szemben gondoskodik az ő egyházáról.